Balatoni korona elnevezéssel helyi pénzt bocsátanak ki január 1-jétől Veszprémben és térségében - mondta Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.

Közlése szerint a hatféle címletű bankjegy Vagyóczky Károlynak, a Magyar Nemzeti Bank művészeti tervezőjének a munkája (ő tervezte valamennyi forgalomban lévő papírpénzünket), s az egyes bankjegyeken Veszprém és környéke nevezetességei, illetőleg történelmi személyiségei láthatók majd.

Elmondta: csatlakozott a kezdeményezéshez Balatonalmádi, Balatonfüred és Várpalota, valamint három környékbeli község, Nemesvámos, Litér és Tihany.

Leitold László, a veszprémi székhelyű Kinizsi Bank vezérigazgató-helyettese elmondta: több millió forint értékű kibocsátást terveznek januártól a helyi pénzből. Hozzátette: ehhez az alaptőkét az érdekelt települések önkormányzatai teremtik meg, illetőleg a bank is jelentősebb összeggel száll be az alapításba.

Hangsúlyozta, hogy a pénzkibocsátás monopóliuma Magyarországon a Magyar Nemzeti Banké, tehát hivatalosan a helyi pénz valójában "készpénzt helyettesítő utalvány". A kiadott helyi pénz forintfedezetének meg kell lennie egy bankban elhelyezve, hogy az bármikor forintra átváltható lehessen egy az egyben - mondta a banki szakember.

Korábban elmondta: a helyi pénz fő funkciója az, hogy adott településen vagy kistérségben plusz forrást, likviditást biztosítson a pénzforgalomban résztvevők számára. A sikeres kibocsátáshoz, forgalomba hozáshoz kellő számú céget, önkormányzatot kell találni, s szintén kellő számú vállalkozást ahhoz, amely ezt fizetőeszközként elfogadja - mondta a pénzügyi szakember.

Vagyóczky Károly ismertetése szerint a 10.000 balatoni koronás pénzen például Szent István király feleségének, Gizellának a portréja, illetve a veszprémi vár látképe látható. A 20.000-es I. András királyt (Tihanyban temették el) és a tihanyi apátságot ábrázolja. Az 1000 koronáson Horváth Balázs veszprémi rendszerváltó politikusnak, az Antall-kormány belügyminiszterének portréja lesz, valamint 1956-os mártír Brusznyai Árpád emlékére állított veszprémi szobor.

Az 5000 koronás Balatonalmádiról szól majd: Óvári Ferenc írónak, egykori felsőházi tagnak, a Balatoni Szövetség megalapítójának portréját és a vörösberényi erődtemplom fotóját tették. Várpalotát idézi a 2000 koronás Thury György egykori palotai várkapitány portréjával és a Thury-várral. Balatonfüredre utal az 500-as helyi pénzen Jókai Mór arcképe és a szívkórház előtti Kossuth-kút.

Baráth Gellért, a nyomdai előkészítést végző budapesti Jura Trade Kft. képviselője ismertette a balatoni korona rejtett biztonsági jellemzőit. Vízjeles papírra készül, UV-pelyhek lesznek a papírban, azon pedig dombornyomás is felfedezhető lesz, s több láthatatlan jelet helyeznek el, amelyek csak UV-fényben "jönnek elő". A bankjegyek különböző színben készülnek.

Forrás: vallalkozoinegyed.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 724 449 megtekintés

Videó: 48 934 464 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028736

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh