Három éven belül éttermekben is felszolgálhatják a laboratóriumi körülmények között előállított húst – jelentette be az a dán vállalat, amely öt éve a világ első mesterséges hússal készült hamburgerét mutatta be.

A Mosa Meat cégnek sikerült összegyűjtenie a fejlesztéshez 7,5 millió eurót, közel 2,5 milliárd forintot. A két fő befektető a német M Ventures és a svájci központú európai húsfeldolgozó cég, a Bell Food Group volt.

A Mosa Meat 2021-től tervezi első termékei – főleg a hamburgerekhez való marhahús – piacra dobását. Az ipari méretű termelés beindulását két-három évvel későbbre időzítik. A cég számításai szerint akkor egy dollárba – 277 forintba – kerül majd egy átlagos hamburgerpogácsa.


Környezetvédők szerint a világ egyre növekvő húsigényét nem lehet fenntarthatóan kielégíteni, mivel a marha-, sertés- és baromfihús előállítása sokkal nagyobb forrásokat igényel, mint a növényi alapú fehérjéké. A marhák ráadásul nagy mennyiségű üvegházhatású gázt bocsátanak ki, amely hozzájárul a globális felmelegedéshez.

Az előállító szerint az nagy kihívás, hogy lombikhús kinézetre, érzésre és ízre is hasonlítson a valódi húshoz.

A Mosa Meat a lombikeljáráshoz élő állatokból vett kisebb sejtcsoportok mintáit használja. A sejteket laboratóriumban táplálják, hogy normális izomszövetté fejlődjenek. A vállalat egyetlen mintavétel sejtjeiből akár 80 ezer hamburgerhez való húst képes előállítani.

Forrás: hirado.hu / MTI / mosameat.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 484 744 megtekintés

Videó: 51 293 532 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7350769

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh