Egy francia kutatóintézet, a Credoc vizsgálata szerint vannak tárgyak, amelyek újrahasznosítási aránya óriási: ilyenek például Franciaországban a gyerekruhák, melyek esetében a továbbadás, viszonteladás, elcserélés, illetve textilalapanyagként való reciklálásának aránya együtt meghaladja a 80 százalékot.

Az újrahasznosítás tehát igen elterjedt jelenség lehet, és sokkal szélesebb kört fed, mint a szaknyelvben gyakran emlegetett reciklálás.

A tárgyaknak második(harmadik, stb.) „életet adni” tartós jelenség, azáltal is, hogy ezt a folyamatot támogatjuk - írja a Credoc vizsgálati jelentését ismertető AFP hírügynökség.

Franciaországban a kerékpárok csaknem felét használt bicikliként vásárolják, és 37 százalék ez a könyvek esetében. Meglepő, de a gépkocsiknál is 62 százalékot ért el ez az arány. A használt autót ugyanis nem lehet eldobni és általában tárolni sem, ezért mintegy kétharmaduk „második életet él”.

Ugyanakkor a mobiltelefonok esetében csak 22 százalékot vásárolnak használtan, a felnőttek ruhái esetében 9 százalékot.

A jelentés kiemeli, hogy a mobiltelefonok esetében az alacsony lakossági újrahasznosítási aránynak részben az az oka, hogy nagyon gyorsan újul meg ezen készülékek friss modelljeinek kínálata, másrészt meglehetősen gyenge velük kapcsolatban a tájékoztatás a reciklálási lehetőségükkel kapcsolatban. Ezért sokat eldobnak belőlük, vagy egyszerűen a fiók mélyére süllyesztik a volt felhasználók.

A második életet élő tárgyak egyre nagyobb arányához hozzájárul viszont, hogy ezeket a fiatalok egyre nagyobb arányban kedvelik, főként a városiak, továbbá a környezettudatosak, s nem utolsó sorban a szerény jövedelmű háztartások. A tárgyak tovább élésének emellett növekvő esélyt adnak az interneten tevékenykedő használtcikk-kereskedelmi portálok, mint amilyen például az eBay vagy a PriceMinister.

Forrás: tisztajovo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 742 642 megtekintés

Videó: 48 948 464 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7031275

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh