Meglepő jövőképet vázolt fel az egyik meghatározó játékipari szakember.

Tim Sweeney, az Epic Games ügyvezetője a ChinaJoy 2015 játékkiállításon a kiterjesztett valóságban (AR) rejlő jövőbeli lehetőségekről beszélt. Ennek kapcsán nemcsak a játékok kerültek szóba, a menedzser ugyanis kijelentette, hogy az AR a jövőben feleslegessé teheti a hagyományos képernyőket.

Az Epic Games korábban elsősorban az Unreal motorral szerzett magának hírnevet, míg Sweeney egy igazi technikai látnoknak számít, aki mindig jól fel tudta becsülni a technológiát és az abban rejlő lehetőségeket. A szakembernek nemrég lehetősége nyílt arra, hogy tesztelje a MagicLeap nevű vállalat fejlesztés alatt lévő kiterjesztett valóság szemüvegeit és annyira el volt ragadtatva a technológiától, hogy hiszi, hogy meghatározhatják a jövőt.

A jövőbeli AR-játékokban a valóságot alig lehet majd megkülönböztetni a játéktól, mert folyamatos átmenetek lesznek. A grafika már napjainkban is a fotorealisztikus megjelenítéshez közelít és a jövőben még tovább fog fejlődni, ezáltal még jobb vizuális élményt kínál majd. A kiterjesztett valóságból az interakciók is profitálhatnak, hiszen egy felhasználó barátja bekapcsolódhat az eseményekbe.

Sweeney azonban ezenkívül egy másik jövőt is felvázolt az AR kapcsán. Aki egy ilyen különleges szemüveget használ, annak gyakorlatilag lehetősége lesz arra, hogy mindig és mindenhol megjelenítsen egy virtuális kijelzőt, így bárhol lehet majd játszani vagy tévét nézni. Elegendő lesz csak a szemüveget feltenni és az ember nem fog függeni a televíziótól vagy a monitortól. De még évek fognak eltelni, mire ez megvalósul, először ugyanis a kiterjesztett valóság technológiának megfelelő mértékbeen fejlődnie kell. Az eddig látottak azonban meggyőzték a menedzsert arról, hogy a technológiában bőven van potenciál.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3498931

Jelenleg az oldalon

3
Online