A gyártó által kifejlesztett jármű azt reprezentálja, hogy milyen lehet a jövő tömegközlekedése.

A Mercedes-Benz Future Bus a CityPilot rendszerrel lett felszerelve, mely által biztonságosabban, hatékonyabban és kényelmesebben közlekedik, mint a hagyományos buszok. A felhasznált technika a Mercedes-Benz Actros teherautókban debütált két évvel ezelőtt, s azóta továbbfejlesztették és számos funkcióval látták el. Mindez lehetővé teszi, hogy a CityPilot közlekedési lámpákat ismerjen fel, azokkal kommunikáljon és biztonsággal átkeljen a kereszteződésekben. Emellett észleli az úton lévő akadályokat és a gyalogosokat, s ilyen esetekben automatikusan fékez. Szintén automatikusan áll meg a megállókban, majd nyitja ki és zárja be az ajtókat.

Az úttestet és a környezetet tíz kamera pásztázza folyamatosan, miként az egy távolsági és a négy közelségi radar is feltérképezi az adott szakaszt. Előbbi 200 méterre "lát", míg az utóbbiak 50 centimétertől 10 méteres távolságig. Az integrált GPS-vevő és az összegyűjtött adatok segítségével centiméterre pontosan megállapítható a busz pontos helyzete. A megalkotott rendszer hatékonyabb haladást biztosít, ugyanis a finom és előrelátó vezetés óvja a fedélzeti berendezéseket, csökkenti a fogyasztást és ezzel párhuzamosan a károsanyag-kibocsátást is. A 12 méter hosszú prototípus szóló kivitelű. A vezető a szükséges információkat egy nagy méretű kijelzőn láthatja.

A busz 70 kilométer/órás sebességgel tud közlekedni, a vezetőnek nincs semmi dolga, nem kell fékeznie vagy gázt adnia sem, csak figyelnie, ugyanakkor bármikor beavatkozhat és átveheti az irányítást. Az első próbaútra Európa leghosszabb Bus Rapid Transit (BRT) vonalán került sor Hollandiában, az amszterdami Schiphol repülőtér és Haarlem városa között. A 19 kilométeres út kihívást jelentett a járműnek, mert sok volt benne a kanyar, továbbá 3 alagúton és 22 jelzőlámpás kereszteződésen át vezetett.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3923777

Jelenleg az oldalon

9
Online