Lezárult a hosszú utazás, a Solar Impulse 2 megérkezett indulási helyére.

Az elmúlt egy év során mi is igyekeztünk beszámolni a napelemes repülő világkörüli útjának fontosabb fejleményeiről, most azonban lezárul ez a sorozat, hiszen a duó sikeresen megérkezett a kiindulási helyre, vagyis teljesítették az eredetileg kitűzött célt. Ezzel igazolták, hogy van értelme egy új szegmens kialakításának, bár a széles körben való elterjedéshez még komoly fejlesztésekre van szükség.

Bertrand Piccard és André Borschberg felváltva ültek a pilótafülkében, olykor több napot töltve a gépben, bár a robotpilóta megbízhatósága miatt nem kellett végig kézzel vezetniük a repülőt. A 17 részből álló világkörüli út legnehezebb állomása egyértelműen a Japán utáni, a Csendes-óceán átrepülését megcélzó, és egyben leghosszabb szakasz volt, nemcsak azért, mert ez több mint 7 ezer kilométeres távot jelentett, hanem azért is, mert meglehetősen kevés leszállóhely akadt az út során, de itt került sor egy komolyabb meghibásodásra is, amelyet azután a Hawaii-szigeteken követett a nagyjavítás és az út folytatása. Itt egyébként meg is döntötték a leghosszabb szóló repülés rekordját, amely ezzel 117 órára és 52 percre emelkedett.

A most lezárult utazás óriási jelentőségű, hiszen a 42 ezer kilométeres teljes távot bármiféle üzemanyag felhasználása nélkül tették meg, itt kizárólag a napenergiára, vagyis a hatalmas szárnyakon elhelyezett napelemekre és az akkumulátorokra támaszkodtak. A repülés ciklikus jellegű volt, hiszen két állomás között a gép váltakozva emelkedett fel és süllyedt le, erre éppen a napenergia felhasználása miatt volt szükség, az eljárás azonban bevált, hiszen a Japánt követő, több napig tartó szakaszon végül szintén sikerült túljutniuk. Az Atlanti-óceán már kisebb kihívást jelentett, az utolsó etapban pedig mindössze 48 óra alatt értek el Kairóból Abu-Dzabiba, itt semmilyen akadályba nem ütköztek.

Természetesen ahhoz még évekre lesz szükség, hogy a napenergia valóban elterjedjen a repülésben. Komoly fejlesztésekre lesz szükség ahhoz, hogy mindez bekövetkezzen, de a most elért siker megmutatta, hogy nem reménytelen a helyzet.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 720 011 megtekintés

Videó: 48 931 510 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028231

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh