Az Európai Parlament (EP) támogatta az Európai Unió és Szingapúr közötti szabadkereskedelmi és beruházásvédelmi megállapodást, amely öt éven belül minden vámot eltöröl, valamint munkavállalói jogok védelmét és környezetvédelemi szabályokat is rögzít - közölte az uniós parlament szerdán.

Az EP strasbourgi plenáris ülésén 425 szavazattal, 186 ellenszavazat és 41 tartózkodás mellett elfogadott megállapodás liberalizálja a szolgáltatások kereskedelmét, megnyitja Szingapúr közbeszerzési piacát az európai vállalatok, többek között a vasúti beruházások iránt érdeklődő cégek előtt és védelmet nyújt az olyan különleges európai termékeknek, mint például Magyarországról a szegedi téliszalámi, vagy a tokaji bor.

Mint közölték, a szabadkereskedelmi megállapodás az első az unió és egy, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségében (ASEAN) tag ország között, ezért a szerződés a térséggel kötendő további megállapodások mintájául is szolgál. A döntést magyarázó állásfoglalásban a képviselők leszögezték, ez a tény különösen annak fényében fontos, hogy az unió kereskedelmi partnerként többé nem támaszkodhat az Egyesült Államokra.  

Az elfogadott beruházásvédelmi megállapodás az államok és beruházók közötti vitás ügyeket független bíróságok révén kívánja megoldani. Tizenhárom olyan, a tagállamok és Szingapúr között korábban aláírt kétoldalú szerződést vált fel, amelyek problematikus  megoldást tartalmaznak az ilyen viták rendezésére.

A szabadkereskedelmi megállapodás két hónappal azután lép hatályba, hogy az Európai Unió Tanácsa véglegesen elfogadta.

Szingapúr az Európai Unió egyik legjelentősebb kereskedelmi partnere a délkelet-ázsiai régióban, amely az unió és a régió közötti kereskedelem harmadát, a kétoldalú beruházásoknak pedig kétharmadát adja. Tízezernél is több európai vállalat Szingapúrban tartja fenn regionális irodáját.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 728 276 megtekintés

Videó: 48 936 606 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7029136

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh