Tisztességtelen, gengszterizmussal határos, nemzetközi kereskedelmi jogot sértő versenyre törekszik az Egyesült Államok azzal, hogy orosz energiaprojektek meghiúsítására és orosz bankok tevékenységének aláásására törekszik - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön Szocsiban.

Peszkov arra reagált, hogy amerikai szenátorok kétpárti törvénytervezetet nyújtottak be, amelynek értelmében az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be, ezúttal az orosz bank-, energia-, kibernetikai és hajóépítő szektorral, valamint az állami értékpapírokkal szemben.    

A törvénytervezet emellett arra kötelezné az amerikai kormányzatot, hogy állapítsa meg Vlagyimir Putyin orosz elnök vagyonának nagyságát, hogy számoljon be arról, hol tart a nyomozás Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus meggyilkolásának ügye, illetve nem minősítendő-e terrorizmust támogató államnak Oroszország. A dokumentum egyúttal kétharmados szenátusi szavazattöbbséghez kötné az Egyesült Államoknak a NATO-ból való kilépését.   

A beterjesztett jogszabály-csomag indoklása szerint Oroszország külföldi demokratikus intézmények aláásására törekszik, és agressziót folytat Ukrajna ellen. A javaslat hatására csütörtök reggel 1,3-2,4 százalékkal estek a részvényárfolyamok a moszkvai tőzsdéken.   

Peszkov az hangoztatta, hogy a szankciócsomag-javaslat mögött "abszolút konkrét, pragmatikus, rámenős kereskedelmi megközelítés húzódik meg, amelynek semmi köze sincs a nemzetközi kereskedelmi szabályokhoz".   

"Ez a hozzáállás néha a gengszterizmussal határos. Ez alatt azt értem, hogy a törvénytervezet egyes rendelkezései orosz vállalatok energiaprojektjeinek, orosz bankok tevékenységének meghiúsítására irányul, állami segédlettel" - mondta.   

A szóvivő ismételten azzal vádolta az amerikai törvényhozókat, hogy az oroszellenesség mozgatja őket. Emlékeztetett rá, hogy az orosz gazdaság képes volt bármilyen új amerikai szankcióval megbirkózni, mi több, makroszinten stabil maradt, sőt, növekedést is el tudott érni.   

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök egy Szocsiban megtartott gazdasági tanácskozáson kijelentette: Moszkva tisztában van vele, hogy továbbra is amerikai gazdasági büntetőintézkedések nyomása alatt marad. German Gref, a Szberbank elnöke ugyanott elismerte, hogy megnövekedtek az újabb szankciók bevezetésével kapcsolatos kockázatok, de rámutatott, hogy a tervezett büntetőintézkedések a legnagyobb orosz bankokat egyelőre nem célozták meg. Hozzátette ugyanakkor, hogy "nagyon nehéz megjósolni az egyesült államokbeli politikai folyamatok irányát", és Oroszország a legkedvezőtlenebb helyzetek kialakulására készül.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3497420

Jelenleg az oldalon

6
Online