A NATO nem akar új hidegháborút - fejtette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az amerikai kongresszus két házának törvényhozói előtt szerdán mondott beszédében.

A NATO norvég főtitkára - aki részt vesz az észak-atlanti katonai szövetség kétnapos külügyminiszteri konferenciáján, és előző nap a Fehér Házban tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel is - a beszédben egyúttal az egység megőrzésére szólította fel a 29 tagországot tömörítő NATO-t.     

Stoltenberg emlékeztetett a szervezet alapító atyáinak ígéretére: az "egy mindenkiért, mindenki egyért" elv betartására. Utalt arra, hogy a nézetkülönbségeken régebben is mindig sikerült úrrá lenni, és - mint fogalmazott - "ennek a jövőben is így kell lennie". Elismerve, hogy kereskedelempolitikai kérdésekben, az iráni atomalku megítélésében vagy a klímaváltozás ügyeiben valóban komoly nézetkülönbségek vannak a szövetségesek között, fontosnak tartotta, hogy a tagországok a közös védelmi feladatokra összpontosítsanak. "Jó, ha vannak barátaink" - mondta.    

A NATO előtt álló kihívásokról szólva Jens Stoltenberg kiemelte Oroszországot, és úgy vélte, hogy Oroszország "példa nélkül álló" kihívást jelent a katonai szervezet számára. A közepes hatótávolságú nukleáris erőkről 1987-ben kötött amerikai-orosz szerződés (INF) tiszteletben tartására szólította fel Moszkvát, hangsúlyozva, hogy az orosz fél sértette meg a Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov, az akkori Szovjetunió vezetője által aláírt szerződést. Egyetértését fejezte ki azzal, hogy Washington bejelentette, felmondja a szerződést, amennyiben Moszkva nem tesz lépéseket.    

"Sürget az idő" - szögezte le Stoltenberg, és hangsúlyozta, hogy a NATO nem akar új fegyverkezési versenyt, és nem akar új hidegháborút. Hangsúlyozta azt is, hogy egy olyan szerződés, amelyet csak az egyik fél tart be, "nem garantálja a biztonságunkat".    

"A NATO mindig meg fogja hozni a szükséges intézkedéseket a hiteles és hatékony elrettentés biztosítására" - szögezte le Jens Stoltenberg. Ugyanakkor leszögezte azt is, hogy az orosz lépésekre a NATO nem azt a választ adja majd, hogy új nukleáris fegyvereket, illetve ezek hordozására képes rakétákat telepít Európában. Megjegyezte, hogy bár az utóbbi időben javult a párbeszéd Moszkvával, továbbra is "nehéz a viszony" az oroszokkal.    

A főtitkár egyben üdvözölte Donald Trump kitartását is, amellyel a tagországokat a közös védelmi kiadásokhoz történő hozzájárulásuk növelésére szólítja fel, és leszögezte, hogy Trump nógatásának megvolt az eredménye. "A NATO erős szövetség, de ahhoz, hogy erős maradhasson, tisztességes szövetségnek is kell lennie" - mondta. Majd hozzátette: "egy ideális világban nem lenne szükségünk arra, hogy költsünk a védelemre, de hát nem élünk ideális világban".    

Jens Stoltenberg beszédét - amelyet az amerikai sajtóban "történelminek" minősítettek - az amerikai törvényhozók többször is tapssal és ovációval szakították meg.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3586046

Jelenleg az oldalon

34
Online