Védetté minősítették a farkast Szlovákiában, s így tilossá válik a vadászata, befogása, megölése és otthoni tartása vagy tenyésztése is - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a környezetvédelmi tárca közlésére hivatkozva csütörtökön.

A környezetvédelmi tárca vezetője, Ján Budaj jelképesen a Föld napján írta alá a rendeletet, amely a környezetvédelmi törvényt kiegészítve, a védett élőlények közé sorolja a farkast (Canis lupus) és eszmei értékét 3000 euróban (egymillió forint) szabja meg. Az új szabályozás szerint a farkas vadászhatósága ez év június elsejével ér véget véglegesen.  

A döntés több évtizedes - a környezetvédők és a vadásztársaságok közt zajló - vita végére tett pontot Szlovákiában. Bár az Európai Unió tagállamainak többségében a farkas védett és kilövése tilos, vagy csak külön engedély alapján lehetséges, Szlovákiában az erre vonatkozó szabályozás eddig kevésbé volt szigorú, és szezonális keretek között lehetővé tette ennek a ragadozónak a vadászatát.  

Szlovákia 1995-ben az egész ország területére és az év teljes hosszára vonatkozó tilalmat vezetett be a farkas vadászatára. Ezt a szabályozást 1999-ben részlegesen feloldották, s azóta az ügyben illetékes szaktárca minden évben kvótában szabta meg a kilőhető farkasok számát. Az engedély az utóbbi időszakban 100-ig terjedő példányról rendelkezett évente. A farkas vadászatának mostani végleges tiltását megelőzően a szlovák hatóságok legutóbb 2015-ben változtattak a farkasok védelmét célzó előírásokon, akkor azoknak a területeknek a számát növelték, ahol tilossá vált a vadászatuk.  

Az ország területén élő farkasok létszámáról csak becslések léteznek, s ezek adatai nagyon eltérőek. Míg a vadászegyesületek korábbi statisztikái szerint számuk ezernél több, a környezetvédők 35-40 falkát, közel négyszáz példányt említenek, az állami természetvédelmi alap pedig 600 példány létezéséről tud.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 431 830 megtekintés

Videó: 51 261 031 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7343251

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh