A NATO főtitkára szerint a szövetség jövőbeni tevékenységének fontos eleme lesz a Kína részéről megnyilvánuló biztonsági fenyegetések elhárítása.

Jens Stoltenberg a Financial Times című londoni üzleti napilapnak adott, kedden megjelent interjúban kifejtette: Kína nem ellenség ugyan, de kiberkapacitásai, újonnan kifejlesztett technológiái és nagy hatótávolságú rakétarendszerei révén hatással van az európai biztonságra.   

Stoltenberg kijelentette: a következő évtizedre szóló új NATO-doktrína "alaposan foglalkozik majd" azzal a kérdéssel, hogy a szövetség tagjait miként lehet megvédeni e fenyegetésektől.   

A NATO Észak-Amerika és Európa szövetsége, de e két térség olyan globális kihívásokkal kénytelen szembenézni, mint a terrorizmus és a kibertevékenység, valamint Kína felemelkedése. Éppen ezért amikor a kollektív védelem erősítése kerül szóba, akkor Kína felemelkedésével is foglalkozni kell - fogalmazott a NATO-főtitkár.   

"Megjósolhatjuk, hogy Kína felemelkedése hatással lesz biztonságunkra, és ez a hatás már érződik is" - tette hozzá.   

Stoltenberg szerint a NATO-szövetségesek a határaikon kívüli tevékenység visszafogására, ezzel egy időben ugyanakkor a külső fenyegetések elhárításának javítását célzó hazai védelmi ellenállóképesség fejlesztésére törekszenek.   

"Kína egyre közelebb jön hozzánk. Látjuk őket az Északi-sarkvidéken, látjuk őket a kibertérben, és látjuk azt is, hogy komoly beruházásokat hajtanak végre tagországaink kritikus fontosságú infrastruktúráiban. Mindeközben egyre több olyan nagy hatótávolságú fegyverük van, amelyekkel az összes NATO-tagállam elérhető" - mondta a Financial Timesnak nyilatkozva a NATO főtitkára.   

Stoltenberg hozzátette: Kínát és Oroszországot nem két külön fenyegetésnek kell tekinteni, mivel a két ország szorosan együttműködik, "és amikor technológiai beruházásokat végzünk, az mindkettőjükről szól".

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 55 275 884 megtekintés

Videó: 32 782 943 megtekintés

Látogatók

Összesen5526365

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh