Egy több mint 400 kilométerre lévő haditengerészeti célpontot semmisített meg tesztelés közben a Fehér-tengeren az Admiral Gorskov fedélzetéről elindított Cirkon hiperszonikus manőverező robotrepülőgép - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium

A tárca a lőgyakorlatot sikeresnek minősítette. A tájékoztatás szerint az orosz Északi Flotta felszíni hajói és repülőgépei lezárták a tesztelés területét.    

Hasonló Cirkon-indítást november 18-án hajtottak végre ugyanerről a fregattról. Az akkor kiadott közlemény szerint a "szárnyas rakéta" tengeri célpontot semmisített meg közvetlen találattal a Fehér-tengeren.   

A TASZSZ állami hírügynökség szerint a Cirkon állami tesztelését november-decemberben folytatják le. Ennek keretében öt indítást terveztek, tengeri és parti célpontok ellen. A Cirkon előző teszteléseiről tavaly július 26-án, október 7-én, november 26-án, valamint idén július 19-én és október 4-én számoltak be az orosz fegyveres erők.    

Vlagyimir Putyin elnök az orosz parlament két háza előtt 2019 februárjában elmondta, hogy a Cirkon kilencszeres hangsebességgel haladva több mint ezer kilométeres hatókörben lesz alkalmas tengeri és szárazföldi célpontok megsemmisítésére. 2019 decemberében az orosz elnök közölte, hogy készül a hiperszonikus robotrepülőgép szárazföldi telepítésű változata is. Alekszandr Moiszejev, az Északi Flotta parancsnoka tavaly márciusban helyezte kilátásba, hogy tengeralattjárókat is alkalmassá tesznek az indítására.   

Alekszej Krivorucsko védelmi miniszterhelyettes januárban közölte, hogy a Cirkon sorozatszállítása az orosz fegyveres erők számára a tervek szerint 2022-ben kezdődik meg. Augusztusban, az Armija 2021 haditechnikai fórum alkalmával a moszkvai katonai tárca közölte, hogy a gyártásra leszerződött a KTRV vállalattal.    

A Cirkonokat tesztelő orosz Északi Flotta valójában az orosz fegyveres erők hadászati haderőnemközi egyesülése, amely az Északi-sarkvidéken és a világóceán más területein lép fel az orosz érdekek érvényesítéséért. Az Északi Flotta, amely 2021. január 1. óta önálló katonai körzet státust kapott, az orosz haditengerészet legerősebb tengeralattjáró-csoportosulásával rendelkezik.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 495 004 megtekintés

Videó: 51 295 693 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7351432

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh