Rekordszámú, 1369 rajongó öltözött vámpírnak, hogy az angliai Whitby-apátság gótikus romjainál ünnepelje meg Bram Stoker klasszikus rémregénye, a Drakula megjelenésének 125. évfordulóját.

A hónapokig tartó előkészületekkel meg akarták dönteni a vámpírtalálkozók Guinness-világrekordját. Ehhez legalább 1040, vámpírnak öltözött embernek kellett összegyűlnie az apátságban, hogy felülmúlják a 2011-ben a virginiai Doswellben, egy vidámparkban felállított rekordot.  

A whitby rekordkísérletet a világ egyik leghíresebb horrorja megjelenésének 125. évfordulójára időzítették - számolt be róla a The Guardian online kiadása pénteken.  

A korábbi kísérletek olyan apróságokon buktak el, mint a nem megfelelő cipő, ezért a szervezők igyekeztek a viseletet a meghívón a lehető legegyszerűbben megfogalmazni: fekete cipő, fekete nadrág vagy szoknya, fekete köpeny, ing, mellény és hegyes agyar.  

Több mint 3000-en jelentkeztek - mondta el Mark Williamson, az apátsági helyszín menedzsere. Hozzátette, hogy fogalma sem volt, végül hányan érkeznek meg a romokhoz.  

Végül sokan olyanok is elmentek, akik az utolsó pillanatban hallottak az eseményről. A belépési feltételeket ellenőrizték, a bejáratnál meg kellett mutatni például az agyarakat.  

Csütörtök este kilenc óra után derült ki, hogy megdőlt a rekord, 1369 vámpír gyűlt össze egy helyen.  

A rekordkísérlet kézenfekvő helye volt a Whitby apátság: Stokert itt járta át az hangulat, amely a regény sikerének egyik kulcsa lett. A könyvben szereplő számos áldozat nevét a templomi sírkövekről vette át, a Drakula nevet pedig a helyi könyvtár egyik könyvében találta.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 695 075 megtekintés

Videó: 48 906 919 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7023577

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh