A Szíriával kapcsolatos határozattervezetből, amelyet az ENSZ Közgyűlése elé terjesztettek, kivonták a szankciókat és Bashar Assad szíriai elnök eltávolítását javasoló részeket. Egy New-York-i, diplomáciai forrás szerint, a szavazást augusztus 3-ra tervezik, egyelőre viszont még megvitatják és véglegesítik a tervezetet.

Bár a tervezet új változatában nem követelik Assad lemondását, a fő kritika mégis a szíriai kormány ellen irányul, amellyel szemben áll az ellenzék.

Nyugati országok az ENSZ Biztonsági Tanácsában már megpróbálták elfogadtatni olyan határozatot, amely szankciók bevezetésével fenyegetett. De Oroszország és Kína mint a Tanács állandó tagjai éltek a vétójogukkal, hogy blokkolják az elfogadását.

Obama támogatása a szíriai a felkelőknek

Korábban a folyó évben Barack Obama amerikai elnök aláírt egy titkos okmányt, amely felhatalmazza a CIA-t és más amerikai hírszerző ügynökségeket, hogy segítséget nyújtsanak Bashar al-Assad szíriai ellenzékének, jelenti a Reuters, az amerikai kormányzat forrásaira hivatkozva.

Az egyik ilyen forrás szerint, a lázadóknak nyújtott „katonai és kommunikációs” segítséget Adan török város területén létrehozott titkos bázisról irányítják. E támaszpontot Törökország, Szaúd-Arábia és Katar hozta létre. Ugyancsak Adan mellet található az amerikai Incirlik légi bázis is.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 731 883 megtekintés

Videó: 48 939 076 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7029654

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh