A közel-keleti szituáció egy erőpróba arra nézve, hogy az ENSZ képes-e betartani alapokmányát. Ezt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte az ENSZ Közgyűlésén.

A Közel-Kelet a jelenlegi ENSZ Közgyűlésen külön téma. A regionális konfliktusokat nem sikerül megoldani, amelyhez hozzájárul a nemzetközi szervezeten belüli egyet nem értés is. Lavrov hangsúlyozta, hogy azoknak, akik érdekeltek a Közel-Kelet és a világ békéjében, támaszkodniuk kell az ENSZ alapokmányára. Ebben a dokumentumban pedig olyan elvek vannak lefektetve, amelyek nem teszik lehetővé a politikai rendszerek leváltását – emlékeztetett Lavrov.

Megengedhetetlen, hogy egy népre, saját országában rákényszerítsenek egy politikai rendszert. Erről világosan beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben, szeptember 26-án. Az arab világban bekövetkező események arra utalnak, hogy az ilyen politika perspektíva nélküli, amely etnikumok és vallások közötti feszültségek felhalmozódásához vezet.

Az elmúlt két évben ezen ment keresztül néhány közel-keleti és afrikai ország. Szíriában a kormány és az ellenzék szembenállása már másfél éve tart. Ennyi ideje tart a szembenállás a helyzet megoldásával kapcsolatban az ENSZ Biztonsági Tanácsában is.

Oroszország meg van győződve arról, hogy van lehetőség a probléma közös megoldására. Ehhez az első lépés a tűzszünet, majd a foglyok szabadon bocsátása és végül a humanitárius segítségnyújtás. Az emberveszteség megállításának leghatékonyabb módját a szíriai konfliktushelyzettel kapcsolatos Genfi Egyezmény írja le, amelyet júniusban írtak alá az ENSZ BT tagjai, valamint az Arab Liga országai – emlékeztetett Lavrov.

Mi a Biztonsági Tanácsban javaslatot tettünk egy határozat elfogadására, amely jóváhagyta volna a Genfi Egyezményt, mint alapot a tárgyalásokra az átmeneti időszakról, de ezt a javaslatot elutasították. Azok, akik a Genfi Egyezmény ellen cselekednek, hatalmas felelősséget vállalnak magukra.

A szíriai konfliktushelyzet minden nehézségével együtt nem az egyetlen probléma a térségben. Napirenden marad a palesztin-izraeli konfliktus és az iráni helyzet is.

A változások, amelyek bekövetkeztek a múltban és folytatódnak a jelenben is, a nemzetközi kapcsolatok kulcsproblémáivá kezdenek válni. Mindez pedig az európai és amerikai gazdasági válság tükrében. Az ENSZ tagjainak tehát meg kell egyezniük a globális stabilitásra veszélyt jelentő fenyegetések közös megfékezéséről.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3230367

Jelenleg az oldalon

6
Online