Elhalasztják a Kelet-kínai-tengeren tervezett japán-amerikai hadgyakorlatot Tokió döntésének értelmében, hogy elkerüljék a szigetvita miatt elmérgesedett japán-kínai kapcsolatok további romlását - jelentette az NHK japán tévécsatorna szombaton.

Az eredeti tervek szerint távol eső délnyugati szigetek megvédését, illetve megtámadott szigetek visszafoglalását gyakorolták volna november elején az Okinavától 50 kilométerre nyugatra elhelyezkedő Iriszuna szigetén a Japán Önvédelmi Haderő és a szigetországban állomásozó amerikai csapatok.

Japán sajtóértesülések szerint a hadgyakorlat lemondásáról a miniszterelnöki hivatal döntött. A japán-kínai feszültség mellett állítólag az Okinaván állomásozó amerikai csapatokkal szembeni lakossági ellenérzések is hozzájárultak a döntéshez, miután a szigeten a múlt héten nemi erőszak gyanújával vettek őrizetbe két amerikai katonát.

A kínai külügyminisztérium csütörtökön hevesen tiltakozott a hadgyakorlat terve miatt. Peking szerint a "régión kívüli országgal" gyakorlatozó Japán fokozódó tengeri járőrtevékenysége "Kína ellen irányul, sérti Kína szuverenitását és biztonságát, és a két ország közötti problémák forrásává vált".

Az NHK szerint egyes japán és amerikai tisztek aggódtak, a hadgyakorlat lemondása azt a hamis üzenetet küldené, hogy a két ország védelmi szövetsége gyengülőben van.

Kína a múlt héten tartott hadgyakorlatot a Kelet-kínai-tengeren, amely során "a területi szuverenitás és a tengeri érdekek védelmére" készült fel a katonaság és a polgári felügyelet.

A közelmúltban mindennapossá váltak a kínai őrjáratok a Japánban Szenkaku, Kínában Tiaojü néven ismert szigetek közelében. A kínai hajók többször beléptek a Japán fennhatósága alá tartozó szárazföld parti vizeire is, amelyek Tokió szerint a szigetország államterületének részét képezik. Peking szerint a terület Kína szerves része.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 096 806 megtekintés

Videó: 48 322 748 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923818

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh