Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn telefonon megállapodott, hogy intenzívebbé teszik az országaik közötti együttműködést a terrorelhárítás területén és Szíria ügyében.

Orosz részről hangsúlyozták: a kétoldalú terrorelhárítási együttműködés elmélyítése különösen a bostoni robbantásos merénylet nyomán vált indokolttá. A Kreml tájékoztatása szerint a telefonbeszélgetést az amerikai elnök kezdeményezte.

A Fehér Ház közleményben adta hírül, hogy Barack Obama kifejezte együttérzését a Moszkva melletti múlt heti kórháztűz miatt, amelynek több tucatnyi halálos áldozata volt, és ismételten hangsúlyozta nagyrabecsülését azért a szoros együttműködésért, amelyet Oroszország biztosított a bostoni maratonon elkövetett támadást követően.

Mindkét elnök hangsúlyozta a 2014-ben Szocsiban megrendezendő téli olimpiai játékok biztonságának a fontosságát. Miközben áttekintették a szíriai helyzetet, Obama aggályait hangoztatta a szíriai vegyi fegyverekkel kapcsolatban.

A felek megállapodtak arról, hogy szoros konzultációs kapcsolatban maradnak Szíriával összefüggésben és az arab országgal kapcsolatos tárgyalások folytatására utasították John Kerry amerikai, illetve Szergej Lavrov külügyminisztert. Mindkét elnök várakozással tekint a G8-országok tanácskozása alkalmából megtartandó személyes találkozás, valamint a szeptemberi kétoldalú csúcstalálkozó elé. Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója közölte, hogy a második találkozóra a G20-csoport szentpétervári tanácskozása előtt kerül sor.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 724 762 megtekintés

Videó: 48 934 673 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028768

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh