A járványhelyzet miatt zárva tartó Pécsi Galéria egyebek mellett patikában, húsboltban, drogériában állít ki kortárs képzőművészeti alkotásokat az általános lezárások ideje alatt - közölte az intézményt fenntartó Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) csütörtökön az MTI-vel.

Mint azt a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet is működtető intézményfenntartó és rendezvényszervező cég közleményében írták, a pandémia miatt jó ideje nem látogathatóak a kiállítóterek, ezért a továbbiakban Pécsen meglepő helyeken bukkannak fel művészeti alkotások, ahol még a korlátozások idején is találkozhatnak velük az emberek.    

A KÖZART - ahol csak lehet nevet viselő programról Fekete Valériát, a ZSÖK vizuális művészeti vezetőjét idézve közölték: a projekt azért jött létre, hogy kiállítást szervezők és látogatók ne felejtsék el egymást, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak a művészeknek, és egy kis kulturális élményt nyújtsanak a jelenlegi nehéz időszakban az embereknek.    

Az első tárlat - Szentgróti Dávid festőművész több mint tíz képből álló, Rétegek - hibrid eljárások című tárlata - a pécsi Széchenyi téren álló Arany Sas Gyógyszertárban látható. A művész nonfiguratív műveiben nincsenek végső "nagy" megoldások; a saját festői nyelv célja a mű és alkotója belső szabadságának feltárása - írták a kiállításról.    

A következő helyszín a Búza téri húsbolt, ahol Juhász Vivien kollázsai láthatók Freshmom címmel. Ezek a művész önmagával és kisfiával való kapcsolatát elemzik a szüléstől kezdve; hol játékosan, hol pedig a nehézségeket is bemutatva.    

A Konzum Áruház alsó szintjén található drogéria előterébe Fekete Dénes képzőművész látványos installációja kerül. A Morningstar - Hajnalcsillag című alkotás tüskés geometrikus formájáról a Covid-19 vírusra asszociálhatunk.    

A közleményben jelezték: a ZSÖK galéria divíziója a továbbiakban is várja olyan további helyszínek jelentkezését, amelyek szívesen befogadnak kortárs képzőművészeti alkotásokat, és megfelelő felületet tudnak biztosítani ezek számára.

Jelentkezni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehet március 24-ig.    

Közölték azt is, hogy aki szelfit készít valamely alkotással és megosztja Instagramon, az egy alkalommal ingyenesen tekintheti meg a Zsolnay Örökségkezelő valamely kiállítását az újranyitás után.    

A műalkotások március 12. és április 10. között tekinthetők meg a megadott helyszíneken.

Forrás: MTI

Interreg CE1013 REFREsh

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4822537

Jelenleg az oldalon

6
Online