Oroszországnak közép-ázsiai szomszédjaival együttműködve délen meg kell erősítenie biztonsági rendszerét, hogy megvédje magát az afgán szélsőségesektől - közölte Vlagyimir Putyin az orosz nemzetbiztonsági tanács szerdai ülése után.

Az orosz államfő szerint az Afganisztánban állomásozó, NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) nem ért el áttörést a terrorizmus és a radikális erők elleni küzdelemben. Oroszországnak ezért az ázsiai regionális biztonsági szervezetekkel, így a Kínát is magába foglaló Sanghaji Együttműködés Szervezetével kell erősítenie az együttműködést biztonsága érdekében.

Afganisztánból a tervek szerint 2014 végére vonulnak ki a nemzetközi biztonsági erő csapatai.

Moszkva támogatta az Egyesült Államok vezetésével 2001-ben végrehajtott afganisztáni beavatkozást, és a nemzetközi erők ottani állomásoztatását. A Kreml gyakorta hangoztatta, - és különösen azóta, hogy megszületett a döntés a nemzetközi haderő teljes kivonásáról,- hogy aggódik biztonságáért.

"Stratégiai fontosságú déli területeinken meg kell erősítenünk a biztonsági rendszert, beleértve a katonai erőket is. Minden okunk megvan arra, hogy feltételezzük: a közeljövőben a helyzet romlásával szembesülünk. A nemzetközi terrorista és radikális csoportok nem titkolt terve, hogy az instabilitást kiterjesszék a határokon túl is" - mondta Vlagyimir Putyin.

Az orosz államfő szavai szerint a nemzetközi biztonsági erő gyakorlatilag semmit sem tett annak érdekében, hogy felszámolja a kábítószer-előállítást Afganisztánban, figyelmen kívül hagyta az orosz javaslatokat, hogy még több erőfeszítést tegyenek a heroin alapanyagául szolgáló mák ültetvényeinek kiirtására.

Az egy főre jutó heroinfogyasztás Oroszországban a világon az egyik legmagasabb.

Moszkva azt erősíti, hogy biztonsága érdekében Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán határain kell megerősíteni az ellenőrzést. Ebben nagy szerepet szán a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének, amelynek Oroszország, Örményország és Fehéroroszország mellett az Afganisztánnal határos három közép-ázsiai állam, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán is tagja. A célok között szerepel az adott országok hadseregeinek fejlesztése és egy közös gyors-reagálású erő felállítása is.

Moszkva repülőgépbázist bérel Kirgizisztánban, és több mint 6 ezer katonát állomásoztat Tádzsikisztánban.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 063 591 megtekintés

Videó: 48 285 651 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919346

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh