Iráni katonák és forradalmi gárdisták harcolnak a szíriai kormányerő oldalán - közölte szerdán hivatalos forrásokra hivatkozva két vezető amerikai napilap.

A The Washington Post egy magas rangú amerikai külügyi tisztségviselőt idézve azt írta: Irán katonákat küldött Szíriába, hogy a Bassár al-Aszad elnökhöz hű erők és a libanoni Hezbollah milícia fegyvereseivel együtt harcoljon a felkelők ellen.

A lap szerint nem tudni, hogy pontosan hány iráni állomásozik Szíriában. Az amerikai diplomata információi a Szabad Szíriai hadseregtől származnak.

A The New York Times hírszerzési forrásokból úgy értesült, hogy az iráni Forradalmi Gárda Kudsz Erő nevű, különleges műveletekre szakosodott alakulatának mintegy 200 tagja vesz részt a harcokban. A lap szerint Kasszim Szulejmani, a gárda parancsnoka a közelmúltban megparancsolta az iráni tüzérség és a páncélos erők vezetőinek, hogy nyújtsanak támogatást az Aszad-rezsimnek.

Szulejmani emellett arra kért két, iráni kiképzésben részesült iraki síita milíciát, hogy több száz harcossal csatlakozzanak a szíriai kormánycsapatokhoz. Teherán katonai kiképzésben részesítette az szíriai elnök Dzsáís as-Sabi milíciáját is.

A lap úgy értesült, hogy a Szíriába irányuló fegyverszállítások egy időre megszakadtak, miután John Kerry amerikai külügyminiszter márciusi bagdadi látogatása során felszólította Núri al-Máliki iraki miniszterelnököt, hogy rendelje el az iraki légtéren átrepülő iráni gépek szigorúbb átvizsgálását. Amerikai hírszerzési források szerint ugyanakkor a szállítások május 11. óta újraindultak.

Teherán szíriai beavatkozása februárban került először reflektorfénybe, amikor Aleppó térségében az Aszad-ellenes gerillák egyik ellenőrző posztjánál életét vesztette Haszán Sateri, a Forradalmi Gárda dandártábornoka.

A The Washington Postnak név nélkül nyilatkozó magas rangú diplomata nem tudta megmondani, hogy vajon Irán is meghívást kap-e a június végén Genfben összeülő, amerikai-orosz együttműködésben szervezett Szíria-konferenciára.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 288 310 megtekintés

Videó: 51 169 609 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7324027

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh