Barack Obama amerikai elnök hajlandó lenne aláírni egy rövid távú adósságplafon-emelésről rendelkező törvényt is, ha az mentes volna a politikai feltételektől - közölte pénteken Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.

"Hogy ez (a rövid távú emelés) még mindig elfogadható, feltétel nélküli minimum-e? Hogyne!" - mondta Carney.

"Ha a kongresszus a csőd elkerülése érdekében elfogadna egy korrekt adósságplafon-emelést, akkor azt az elnök aláírná" - fogalmazott az amerikai elnöki hivatal szóvivője.

Carney elmondta, hogy továbbra sem jött létre egyezség a kongresszusi republikánusokkal sem az adósságplafon megemeléséről, sem az átmeneti költségvetésről, amely feloldhatná a szövetségi kormány részleges lebénulását. A szóvivő szerint ugyanakkor a tárgyalások konstruktívak voltak, és az ellenzéki honatyák kijelentették, hogy a csőd nem megengedhető lehetőség.

"Nyilvánvalóan jobb helyzetben vagyunk, mint néhány nappal ezelőtt. De megállapodás nincs" - mondta Carney.

A szóvivő elmondta, hogy Obama elnök és John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke pénteken telefonon beszélt egymással, és megállapodott arról, hogy folytatják az egyeztetést az adósságplafon megemeléséről és az átmeneti költségvetésről.

Az Egyesült Államok szövetségi kormánya az október 1-jén, az új amerikai pénzügyi év kezdetén több százezer alkalmazottját volt kénytelen szabadságolni, mert a két nagy párt a kongresszusban nem tudott megállapodni egy ideiglenes büdzséről sem. Az országot emellett a washingtoni pénzügyminisztérium szerint a technikai fizetésképtelenség fenyegeti, ha jövő csütörtökig nem sikerül megállapodni az államadósság-limit módosításáról.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 753 781 megtekintés

Videó: 48 953 463 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7032214

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh