Szíriában befejeződött a vegyi fegyverek megsemmisítésének második szakasza. A harmadik lesz azonban a legnehezebb és a leghosszabb.

A vegyi fegyverek megsemmisítésének terve szerint, november elsejéig a szíriai kormánynak meg kellett semmisíteni minden vegyi fegyvereket előállító létesítményt és a szállításhoz szükséges eszközöket. Ez meg is történt. A következő lépés, hogy megsemmisítsék a valamivel több, mint ezer tonnányi vegyi anyagot, valamint a több mint ezer rakétát és aknát. Ez a lényege a misszió harmadik szakaszának. A tervek szerint ez a folyamat 2014. június 30-og fog tartani. A szakértők nem kételkednek abban, hogy ebben a szakaszban a nemzetközi közösségnek rengeteg problémával kell majd szembenéznie – mondja a szakértő Andrej Baklickij:

Mindenkinek az elejétől kezdve világos volt, hogy a vegyi fegyverek megsemmisítése kemény dió lesz. Szíria területén sok vegyi fegyver található, amelynek egy részét biztos, hogy az ország területén kell megsemmisíteni. Ezek elsősorban tüzérségi lövedékek. Nincs értelme és lehetőség sem, hogy kivigyék az országból. Valószínűleg ezeket helyben fogják megsemmisíteni mobil egységek segítségével. Nagy gyárak építése kevéssé valószínű a polgárháború miatt.

A szakértők arról beszélnek, hogy a szarint magas hőmérsékletű égetéssel fogják elpusztítani. Ez egy igen bonyolult technológia. Éppen ezért sok szakértő szkeptikus ezzel a módszerrel szemben egy háború dúlta országban.

Bizonyos adatok szerint, a szíriai vegyi fegyvereket újrahasznosításra Albániába szállíthatják. Amennyiben Tiranával sikerül megkötni a megállapodást, úgy valószínűleg bevetik a katonai szállító repülőgépeket (habár sok szakértő úgy véli, hogy egy ilyen repülőút egy ilyen szállítmánnyal Európa felett igen rizikós vállalkozás). Ezen kívül, nem zárható ki, hogy a szíriai vegyi fegyver arzenált újrahasznosításra Belgium és Franciaország is fogadja.

A probléma egy másik aspektusa pénzügyi jellegű. A szíriai vegyi fegyverek megsemmisítése olyan mennyiségű pénzbe kerül, amellyel Bassár el-Aszad nem rendelkezik. Így az akció kifizetését a nemzetközi közösségnek kell magára vállalni, konkrétabban, annak vezető országainak, beleértve Oroszországot és az USA-t is.

A folyamat szponzorai azonban hajlandók nagy összeget befektetni a vállalkozásba, hiszen a szíriai konfliktusba való nemzetközi katonai beavatkozás még többe került volna.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters