A cég az alkalmazottak bérén spórolna, ahogy azt egyéb termékeinél már megvalósította, és két olyan szabadalmat is bejelentett, amelyek segítségével növelhető lesz a mobil eszközök üzemideje.

Iparági források számoltak be arról, hogy a cég még az idén szeretné elérni az iPhone készülékek gyártási folyamatának teljes automatizálását. Ez házon belül sem precedens nélküli, a lépés pedig további komoly megtakarítást eredményezne. Elsődleges indokként a kínai minimálbér fokozatos emelkedését említik meg a hír kapcsán, ezzel ugyanis egyre kevésbé jelent vonzó célterületet az ország a gyártási folyamatokat ide kiszervező nyugati vállalatok körében.

Legalább ilyen fontos fejlemény, hogy a fiatalok már itt sem szívesen vállalnak munkát a szektoron belül, legalábbis ami a gyártási feladatokat és munkaköröket illeti, így a munkaerő terén egyre komolyan problémákkal kell majd szembenézniük ezen cégeknek. Természetesen a profit maximalizálása az elsődleges szempont, ez pedig a bérek növekedésével veszélybe kerül. Délkelet-Ázsia egyéb országai egyre inkább előtérbe kerülnek a nyugati vállalatoknál, ám a meg-megújuló sztrájkok és az infrastruktúra hiányosságai miatt továbbra is Kína az elsődleges célpont.

Érdemes megemlíteni, hogy az Apple a Mac Pro és iMac termékvonalak esetében már korábban elérte a teljes automatizálást, így van némi tapasztalatuk ezen a téren. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a nyersanyagok beszerzésén és előkészítésén, valamint a végső összeszerelésen kívül nincs szükség emberi munkaerőre, minden más lépést elvégeznek a gyártósorokon dolgozó robotok. Az automatizálással egyben a gyártósorok áthelyezése is leegyszerűsödik, ám mivel a cég fő partnerei és beszállítói is Kínában találhatók, nem túl valószínű, hogy egyhamar elhagyják az országot.

Emellett az Apple két olyan szabadalmat is bejelentett, amelyek segítségével növelhető lesz a mobil eszközök üzemideje. A kaliforniai társaság nem új típusú akkumulátorokat fejlesztene ki, hanem a felhasználói szokások kiértékelésével növelné az iPhone készülékek üzemidejét. A cég figyelembe venné az akkumulátorhasználatot, a töltési szokásokat és az alkalmazásokkal kapcsolatos tevékenységeket is, hogy így derítse ki, milyen lépéseket terveznek a felhasználók és ennek megfelelően állíthassa be az energiagazdálkodást.

A 20140082384-es számú szabadalom alapján a mobil eszköz operációs rendszere folyamatosan figyeli a napi akkumulátorhasználatot és a rendszeres töltést. Ezekből következtetni lehet arra, hogy az emberek milyen további felhasználást terveznek és adott esetben olyan intézkedéseket lehet hozni, amelyek segítségével energiát lehet megtakarítani. Ezt úgy is lehet nevezni, hogy "azonnali és hosszú távú energiatervezés" és többek között bizonyos funkciók kikapcsolásával, a fényerő vagy az elérhető processzorteljesítmény csökkentésével lehet megvalósítani. Így lehet megakadályozni az energiaszint idő előtti csökkenését.

A 20140082383-as számú szabadalom esetében szintén ez a cél, annyi a különbség, hogy az Apple az alkalmazások használatából is leszűrné a tapasztalatokat és következtetne a felhasználói szokásokra. A gyártó a programokra figyelne, hogy így jelezze előre az emberek szándékait és a jövőbeli interakcióit. Ezekből a megfigyelésekből például megtanulható lenne, hogy mely napszakokban használja valaki intenzíven a készülékét. Ahhoz, hogy ez biztosítható legyen, az iPhone a korábbi időszakban energiatakarékos üzemmódba kapcsolhatna, de az energiahasználat során azt is figyelembe lehetne venni, hogy egy alkalmazás mikor végez fontos frissítést vagy mikor használják például repülőgépen.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3706934

Jelenleg az oldalon

5
Online