Csökkent a jüan árfolyama, méghozzá annak következtében, hogy Pekingben a központi bank komoly pénzekkel befolyásolta a piacot. Ez nyugtalanítja az USA-t -hangsúlyozta a washingtoni pénzügyminisztérium egyik vezető munkatársa.

Jack Lew pénzügyminiszter nemrég még dicsérte Pekinget amiatt, hogy hagyja a piaci erőket eldönteni, hogy milyen legyen a jüan árfolyama. Most viszont a kínai állam avatkozott közbe annak érdekében, hogy csökkenjen az árfolyam. Ezt Washingtonban veszélyes tendenciának tekintik.

Évek óta harcol azért az USA, hogy a kínai jüant értékeljék fel, ez ugyanis csökkentheti a kínai exportot. A kínai áruk ezzel drágábbak lennének az amerikai piacokon. Ha leértékelik a jüant, akkor annak pontosan az ellenkező a hatása: javulnak a kínai export kilátások. Ez aggasztja az amerikai pénzügyi vezetést, hiszen a munkanélküliség csökkentése az egyik legfőbb cél az USA-ban. Ha áramlik be az olcsó kínai áru, akkor kevesebb új munkahely létesülhet az Egyesült Államokban.

A kínai sajtó nagy terjedelmet szentel a washingtoni figyelmeztetésnek, mert az igen kényes időpontban hangzott el néhány nappal azelőtt, hogy a világ pénzügyi vezetői találkoznának az IMF szokásos féléves tanácskozásán. Nemsokára ezután jön a G20-as értekezlet, ahol a világ 20 legerősebb gazdaságának a vezetői cserélik ki a tapasztalataikat.

Kína a világ második számú gazdasági nagyhatalma és a világkereskedelem meghatározó tényezője, ugyanakkor a kínai jüan nem teljesen konvertibilis, vagyis a pekingi hatóságok sokkal nagyobb mértékben befolyásolhatják az árfolyamot, mint az amerikaiak, vagy az európaiak.

Miért akarják lefelé nyomni a jüan árfolyamát Pekingben, ahol korábban elfogadták az amerikai érvelést és lassan felfelé módosítottak az árfolyamon?

Azért, mert lassul a kínai gazdaság és az export. A leértékelés dinamikusabbá teheti Kínát, amely idén 7,2%-os gazdasági növekedésre számít. Ez a világon mindenütt nagyon jó eredmény lenne, de Kínában nem az. Régebben 8%-ot tartottak szükségesnek ahhoz, hogy Kínában fennmaradjon a gazdaság dinamikus egyensúlya. Ezt az új kínai vezetés 7,5%-ra módosította, de egyáltalán nem biztos, hogy tartósan el tud ennyit érni. Ezért a jüan leértékelés, és ezért a washingtoni aggodalom. Az IMF tanácskozáson kiderül, hogy a világ két vezető gazdasági nagyhatalma hogy egyezik meg: egy dollár hány jüant érjen?

Forrás: asiaport.hu

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Kína teljesen szembefordult a dollárral? Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 713 113 megtekintés

Videó: 48 925 640 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7027073

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh