Ha sikerül igazolni a felfedezést, ez lehet az első ismert csillagtömegű fekete lyuk, amelyet nem táplálkozás közben csíptek el.

A felfedezésről beszámoló tanulmány még nem esett át lektoráláson, és a detektálás kapcsán eleve vannak bizonytalanságok, de ha tényleg egy fekete lyukról van szó, az rendkívül érdekes fejlemény lehet. A MOA-2011-BLG-191/OGLE-2011-BLG-0462 katalógusjelű objektum a mérések szerint hétszeres naptömegű, és mindössze 5000 fényévre van tőlünk, vagyis veszélyt nem jelent a Naprendszerre, de kozmikus léptékben egészen közel van.

A Tejútrendszerben a központi fekete lyuktól eltekintve eddig néhány tucat kisebb fekete lyukat észleltek, amelyek többsége még megerősítésre vár. A fekete lyukak detektálása ugyanis nem egyszerű, hiszen a fényt is elnyelik, így leginkább a körülöttük levő látható anyagra kifejtett hatásuk alapján észlelhetők. A fekete lyuk eseményhorizontja felé zuhanó anyag például egy felhevült, gyorsan mozgó korongot formál, amely távcsővel nézve is nagyon fényes. Sok égitestet így fedeztek fel, míg másokat gravitációs hullámok révén detektáltak, amikor összeütköztek egy másik fekete lyukkal vagy neutroncsillaggal.

Az izolált, vagyis nem aktív és kísérővel, például társcsillaggal sem rendelkező fekete lyukak észlelése ugyanakkor nagyon nehézkes. Ilyenekből a feltételezések szerint több százmillió lehet a Tejútrendszerben, de mivel észlelni nagyon nehéz őket, nem tudjuk, hol vannak. A detektálás azonban a magányos fekete lyuknál sem kizárt, csak szerencse kell hozzá.

Arra van szükség, hogy a kérdéses fekete lyuk átvonuljon egy távolabbi fényforrás (csillag, galaxis) és a megfigyelő között. A fekete lyuk gravitációja ilyenkor több fényt irányít a megfigyelő felé, mint ami egyébként érkezne a háttérbeli objektumtól, felerősítve annak fényét. Ezt a hatást nevezzük gravitációs lencsézésnek. A lencsézés a felerősítésen túl egyéb érdekes effektusokat is produkálhat, például előfordulhat, hogy a távoli objektum képe többszörösen, vagy máshová vetül ki, mint egyébként. Ebből, illetve a felerősítésből egy sor érdekes információ állapítható meg a lencséző objektumra vonatkozóan is.

A kérdéses fekete lyukra a MOA és az OGLE nevű projektek keretében akadtak rá a szakértők. Mindkét projekt lényegileg abból áll, hogy távcsövekkel folyamatosan az égbolt egy kiválasztott részét figyelik, és lencsézési események után kutatnak. 2011-ben mind a két kezdeményezés elcsípett egy ilyen eseményt. A távcsövek a galaktikus központi irányába néztek, egy csillagokkal nagyon sűrűn lakott területre. Ekkor észlelték, hogy az egyik égitest, egy 19 ezer fényévnyire található csillag egyre fényesebbé válik. A megfigyelések alapján összesen 270 napig tartott, amíg a csillag felfénylett, majd újra elhalványult, és a fényessége ez idő alatt az eredeti 370-szeresére növekedett.

A kutatók menet közben a Hubble űrtávcsővel is megfigyelték az égitestet, és azt is észlelték, hogy annak pozíciója a fényváltozás során enyhén változott. Ez és a fényváltozás együtt azt sugallta, hogy valóban gravitációs lencsézésről lehet szó, mégpedig egy olyan objektum által, amelynek tömege nagyjából hétszerese a Napénak, és körülbelül 5150 kilométerre van tőlünk. A kérdéses távolságban viszont semmiféle fényforrásnak nincs nyoma, így a szakértők szerint a legvalószínűbb válasz a jelenségre, hogy egy fekete lyuk a lencséző objektum.

Ha tényleg egy fekete lyukról van szó, az ráadásul meglehetősen gyorsan halad az űrben, 45 kilométert téve meg másodpercenként. Ami teljesen összhangban van feltételezett történetével, vagyis hogy az égitest egy népesebb rendszer részeként keletkezett, onnan azonban egy szupernóvarobbanás vagy gravitációs interakciók során kihajítódott.

Forrás: ipon.hu / syfy.com / arxiv.org

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 58 705 379 megtekintés

Videó: 34 768 882 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen5654478

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh