Felderítő drónok és Humvee típusú páncélozott harcjárművek is lesznek az Ukrajnának küldött, megnövelt amerikai támogatásban - közölte szerdán telefonon Petro Porosenko ukrán elnökkel Joe Biden amerikai alelnök.

Az Egyesült Államok egy Washingtonban név nélkül nyilatkozó illetékes szerint Raven típusú, kis méretű, kézből indítható drónokat, 30 nehéz páncélzatú és 200 szabványos Humveet, valamint rádiókat, aknavető elleni radarokat és más felszerelést küld majd Ukrajnának, 75 millió dollár értékben. A segélyszállítmány kivétel nélkül halált nem okozó eszközökből áll majd, a drónok (melyeknek számát nem közölték) nem lesznek felfegyverezve.

Washington emellett szerdán újabb szankciókat léptetett életbe nyolc ukrajnai szakadár vezető, valamint az Orosz Nemzeti Kereskedelmi Bank ellen, amely a Krím tavalyi orosz elcsatolását követően képviseletet létesített a félszigeten.

"Ha Oroszország továbbra is támogatja Ukrajna destabilizálását és megsérti a minszki (tűzszüneti) megállapodásokat és azok végrehajtási tervét, akkor az a már most is jelentős ár, amellyel szembesülnie kell, a jövőben tovább növekszik majd" - írta közleményében Adam Szubin, az újabb gazdasági büntetőintézkedéseket bejelentő pénzügyminisztérium terrorizmus és a pénzügyi hírszerzés ügyében megbízott államtitkára.

NATO-főtitkár: Oroszország továbbra is katonai támogatást nyújt a szakadároknak

Oroszország továbbra is katonai támogatást nyújt a kelet-ukrajnai szakadároknak - mondta szerdán újságíróknak Jens Stoltenberg, az atlanti szövetség első számú civil tisztségviselője, aki a Brüsszeltől mintegy 70 kilométerre található Monsban, a NATO európai erőinek főparancsnokságán tett látogatást.

Közölte, hogy Oroszország fegyverrel látja el a szeparatistákat, kiképzést nyújt nekik, és saját katonáival is jelen van Kelet-Ukrajnában.

"Ezért felszólítjuk Oroszországot, hogy teljes mértékben vonja ki erőit Kelet-Ukrajnából, és tartsa tiszteletben a minszki megállapodást" - tette hozzá a főtitkár. Egyúttal újólag felszólította az érintett feleket arra, hogy tegyék lehetővé a nemzetközi tűzszünetellenőrök akadálytalan tevékenységét.

Stoltenberg a monsi főparancsnokságon egyeztetett Philip Breedlove amerikai légierő-tábornokkal, a NATO európai erőinek vezetőjével. Ezt követő közös sajtótájékoztatójukon mindketten óvták az Európai Uniót az energiák párhuzamos, vagyis fölösleges elfecsérlésétől annak nyomán, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy hétvégi sajtónyilatkozatában felmelegítette az önálló európai haderő megteremtésének több évtizedes, időnként meg-megpendített, aztán rendre újra elfeledett elképzelését.

A kettősségeket - hangsúlyozta Stoltenberg és Breedlove - azért lenne célszerű elkerülni, mert így is sem könnyű a rendelkezésre álló védelmi források ésszerű elosztása.

Brüsszelbe visszatérve Stoltenberg a NATO székházában fogadta Nikola Gruevszki macedón miniszterelnököt, akinek azt mondta, hogy aggodalomra adnak okot a legutóbbi szkopjei politikai fejlemények.

"Azt ország összes politikai erejét arra bátorítunk, hogy cselekedjék felelősségteljesen, folytasson nyílt és építő szellemű párbeszédet, és összpontosítson azokra a politikai és gazdasági reformokra, amelyek szükségesek az előrelépéshez Macedónia euroatlanti törekvéseinek szempontjából" - fogalmazott Jens Stoltenberg.

Macedóniában kedd este a miniszterelnök távozását és ideiglenes kormány létrehozását szorgalmazta a vezető baloldali ellenzéki erő. Olyan hangfelvételeket hoztak nyilvánosságra, amelyek arra utalnak, hogy a konzervatív kormányfő és pártja több súlyos visszaélést, csalást követett el a legutóbbi három választás során.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 49 680 928 megtekintés

Videó: 28 780 202 megtekintés

Látogatók

Összesen5224598

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh