Törvényesnek nevezte az ukrajnai Krím félsziget orosz elcsatolását kísérő népszavazást és saját országának kormányát bírálta Moszkvával szembeni szankciós politikája miatt Hatojama Jukio volt japán kormányfő pénteken, miután hazájában éles bírálatokat kiváltó látogatást tett a Krímben.

"Személyesen meggyőződhettem arról, hogy a népakarat kinyilvánítása szabad, békés és a demokratikus elveknek és eljárásmódnak megfelelő volt" – közölte az Amerika-ellenes kijelentéseiről ismert Hatojama, aki 2009-2010-ben volt Japán miniszterelnöke.

Moszkvában tartott sajtótájékoztatóján azt nem részletezte, hogy mindezt hogyan tudta megállapítani egy évvel a referendum után.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televízióban a napokban közölt interjúrészletben azt mondta, már a 2014. március 16-án tartott népszavazás előtt három héttel döntött a Krím megszállásáról. Azt mondta, a lépést "közvélemény-kutatás előzte meg".

Hatojama csütörtökön a Krímben felszólalt az Oroszországra kivetett japán szankciók ellen, és azt mondta, lehet, hogy elfogadja Jurij Belanvencevnek, az orosz elnök krími képviselőjének azon ajánlatát, hogy a félszigeten telepedjen le, amennyiben a japán hatóságok bevonják útlevelét a látogatás miatt.

A volt kormányfő útlevelének elvételét Hatojama testvére, a kormányzó Liberális Demokrata Párt parlamenti képviselőjeként szolgáló Hatojama Kunio javasolta csütörtökön. A japán kormány és Hatojama korábbi pártja, az ellenzéki balközép Japán Demokrata Párt élesen bírálta a krími látogatást.

Hatojama Jukio korábban azzal haragította magára a kormányt, hogy Kína-barát kijelentéseket tett a két ország szigetvitájával kapcsolatban, 2012-ben pedig Iránba tett látogatásával borzolta a kedélyeket. Legutóbb idén januárban került reflektorfénybe a volt miniszterelnök, amikor Tokióban egy musicalben egy idős nőt alakított.

Hatojama 2010-ben azután kényszerült lemondani, hogy nem teljesítette fő választási ígéretét, az Okinava szigetén lévő egyik amerikai katonai támaszpont felszámolását.

Forrás: hvg.hu / MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 701 780 megtekintés

Videó: 48 913 766 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7024788

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh