Több ezer globalizációellenes aktivista részvételével megkezdődött kedden Nizzában a hét második felében rendezendő G20-csúcstalálkozó elleni első nemzetközi tüntetés.

Az előbb az emberek, aztán a pénzügyek! szlogennel a társadalmi igazságosság jegyében rendezett megmozdulást az esetleges rendontásoktól tartó helyi önkormányzat kérésére 2500 rendőr biztosította. A belvárost elkerülő, karneváli hangulatú békés felvonulás fő követelése a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adó bevezetése. A tüntetők feliratain egyebek mellet az volt olvasható, hogy "Halló, G20-ak, itt a világ beszél!", "Bankárok, fizessétek meg a válságotokat!" vagy "A rendszert változtassátok meg, ne a bolygót!".

A közeli Cannes városában tartandó G20-csúcstalálkozó közeledtével a dél-franciaországi Alpes-Maritimes megyében egyébként 12 ezerre növelték a rendfenntartók számát.

A nizzai rendőrség kedden délelőtt előállított három spanyol állampolgárt, akiknél baltákat, csavarokat és gázmaszkokat, valamint black cross (fekete kereszt) feliratú pólókat is találtak. "Ez arra utal hogy az egyik Black Block mozgalomhoz, az anarchista aktivisták egyik legerőszakosabb csoportjához tartoznak" - mondta Pierre-Henry Brandet belügyminisztériumi szóvivő.

A dél-franciaországi Cannes-ban mintegy 25 állam- és kormányfő részvételével csütörtökön és pénteken tartják a legfejlettebb ipari és a vezető felzárkózó országok (G20) csúcstalálkozóját. Az alig harminc kilométerre található Nizzában pedig "népek csúcstalálkozója" címmel rendez egy héten át konferenciákat, színházi előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket és ellentüntetéseket szélsőbaloldali pártok és a Zöldek támogatásával mintegy negyven globalizációkritikus szervezet, egyebek mellett az Attac, a Greenpeace vagy az Emberi Jogok Ligája. Székhelyüket a nizzai önkormányzat által rendelkezésre bocsátott volt vágóhídon rendezték be, ahol a város egy kortárs kulturális központot alakított ki.

"Éveken át az magyarázták nekünk, hogy irrealisták vagyunk és nem érzékeljük, hogy mi zajlik a világban. Most pedig éppen azok, akik korábban bolondnak tartottak minket, átvették a követeléseink egy részét" - mondta Raphale Pradeau szóvivő az I-télé francia hírtelevízióban. A szórólapok szerint a tüntetők elutasítják, hogy azok erőszakolják rá a világra a megoldásaikat, aki a válságot okozták.

"Nincs semmilyen átláthatóság, semmilyen demokratikus logika, semmilyen legitimitás. Az állam- és kormányfők 7 milliárd ember sorsáról döntenek és megszorítási csomagokat erőszakolnak az emberekre" - mondta Franck Gaye, az ellentüntetések egyik szervezője.

Franciaország számára az Európai Bizottság engedélyezte, hogy a francia-olasz határ 164 kilométeres szakaszán a G20-csúcstalálkozó idejére visszaállítsák a szisztematikus ellenőrzést. Az olasz határ felől azonban rendőrségi források szerint kedden nem érkeztek tüntetők Franciaországba, s a határ menti vasútállomásokon is nyugalom honolt. A nizzai pályaudvar előtt mintegy 15 rendőrségi furgont lehetett látni, a járőrök kisebb csoportokban ellenőrzik a vonatokról leszálló utasokat, elkérik a személyi papírokat és a csomagokat is átnézik.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 074 671 megtekintés

Videó: 48 303 481 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921092

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh