Jóváhagyta az orosz kormány a gázvezetékrendszer megújított fejlesztési tervét, amelybe bekapcsolták a Török Áramlatot is. A vonatkozó utasítás csütörtökön jelent meg a kabinet honlapján.

Az orosz gázt Törökország felé szállító csőrendszer mellett a Kína ellátására épülő Szibéria Ereje és az Altáj nevű, illetve a dél-oroszországi Krasznodari határvidéket és a Krím félszigetet összekötő vezetékek is szerepelnek az új kormányzati tervben.

A csaknem 400 oldalas dokumentumban továbbra is szerepel a Déli Áramlat elnevezés az Egységes (orosz) Gázellátó rendszer bővítéséről szóló egyik fejezetben. A május 6-án készült kormányzati előterjesztésben hozzátették, hogy a későbbiekben pontosítják a gázvezeték és létesítményeinek az elnevezését "a megfelelő programok korrekciója eredményeként", amely alapján folyik a tervezés Oroszország területén.

Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly decemberi, ankarai látogatásán jelentette be, hogy elállnak a Déli Áramlat beruházástól, helyette egy másik gázvezetéket építenek Oroszország és Törökország között. A vezetéken Ukrajna megkerülésével jut majd az orosz földgáz Európába.

Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója a múlt pénteken jelentette be, hogy a cég döntött a Török Áramlat tengeri szakasza építésének megkezdéséről, és a jövő év decemberében üzembe helyezik a gázvezetéket.

A Török Áramlatot a tervek szerint a Fekete-tenger alatt 660 kilométer hosszan, az eredetileg Déli Áramlatnak tervezett útvonalon fektetnék le Törökország európai partvidéke irányába. 250 kilométer hosszan új útvonalat alakítanak ki Törökország területén.

A Gazprom a görög-török határon gáztározót is kialakítana, ahonnan Moszkva szerint a dél-, és közép-európai uniós országok tovább vihetnék az orosz gázt.

A Török Áramlat tervéhez Görögország is csatlakozott. Oroszország pedig kész támogatni azokat a görög cégeket, amelyek részt vesznek a Török Áramlat gázvezeték létrehozásában - közölte egy hete Vlagyimir Putyin orosz államfő Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel.

Az évi 63 milliárd köbméter gáz szállítására tervezett Török Áramlaton 47 milliárd köbméter földgáz kerülne Európába, 16 milliárd köbméter pedig közvetlenül Törökországnak jutna.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 096 290 megtekintés

Videó: 48 322 487 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923774

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh