David Cameron brit miniszterelnök a jamaicai törvényhozás előtt világossá tette, hogy az Egyesült Királyság nem kíván tárgyalni azon 3 millió Afrikából elhurcolt rabszolga leszármazottainak kártalanításáról, akiket a Korona jóváhagyásával működő brit emberkereskedő vállalatok szállítottak az újvilági gyarmatokra.

A brit miniszterelnök elismerte, hogy “a rabszolgaság okozta sebek valóban nehezen gyógyulnak”, azonban abbéli reményét is kifejezte, hogy Nagy-Britannia és Jamaica tovább tud majd lépni “a fájdalmas múlt örökségén.”

Első nekifutásra valóban nem egyszerű megválaszolni a kérdést, hogy a 21. század Európája, mégis milyen formában tudná vállalni történelmi felelősségét a legalább 10 millió afrikai halálával és másik 12.5 millió elhurcolásával járó rabszolgaság intézményének fenntartásáért. Azonban némi ráolvasás után kiderül, hogy a rabszolga-kereskedelem 400 évének története valójában igen jól dokumentált történelmi események sorozata, amelyek tükrében talán lehetőség nyílna egyes nemzetek – legalább szimbolikus – történelmi felelősségének megállapítására.

Az atlanti rabszolga-kereskedelem üzleti potenciálját elsőként a hollandok és a portugálok ismerték fel, a praktikusan gyarmatosító Brit Korona azonban egy egész birodalmat épített a rabszolgaság intézményére. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a 16. és a 19.század között a világgazdaság húzóágazatának számító nemzetközi emberkereskedelem bevételeiből épült a ma ismert Nagy-Britannia jó része.

Precízen dokumentált gazdaság-történeti adat, hogy a 19. századra a brit elit egy ötöde a rabszolga-kereskedelemből szerezte vagyonát. Véletlen egybeesés, hogy a bizniszből profitálók között találjuk Sir James Duff tábornokot, David Cameron egyik távoli rokonát. A köztiszteletben álló liverpooli kereskedők a feketék ingyenmunkájából alapították például a Barclays bankot, miközben hajóik 1.5 millió rabszolgát szállítottak a gyarmatokra.

A számítások szerint a rabszolga üzletben érdekelt brit kereskedők, mai értéken mintegy 2 billió fontot kasszíroztak a rabszolgaság intézményén. Ezt az összeget egyébként még 1833-es árfolyamon a korona hivatalnokai állapították meg, amikor a rabszolgaság eltörlése után kártalanították…a rabszolgatartókat. Akkor a korona 46 000 brit alattvalót kárpótolt “emberi tulajdonának” “elvesztése” után. Köztük Cameron távoli kuzinját Duff tábornokot is. A rabszolga-kereskedelemből származó tőkén Nagy-Britanniában virágzó pénzügyi és gazdasági elit hízott, még azok akik azt munkájukkal megteremtették, valamely karibi vagy észak-amerikai ültetvény poklában senyvedtek.

A Karib-tengeri Közösség (CARICOM) 15 országának kezdeményezése ilyen tekintetben nem is annyira a valóságtól elrugaszkodott alapokra épít. A karibi országok mai árfolyamon semmivel sem kérnek többet a britektől, mint amennyit annak idején a korona fizetett a rabszolgatartóknak, tehát 2 billió fontot, kamatként pedig egy bocsánatkérést.

A brit adófizetők pénzére vigyázó David Cameron szerint azonban a kártérítés már csak azért sem kivitelezhető, mert azt igazságtalanul az Egyesült Királyság közterheit viselő állampolgároknak kellene megfizetniük, akiket közvetlen felelősség nem terhel a 200 évvel ezelőtt intézményes rabszolga-kereskedelemért, amely ettől függetlenül valóban “felbecsülhetetlen szenvedést” okozott. Az már csak apró szépséghiba, hogy a népek szabadságának magasztos eszméjét a premier egy brit pénzből épülő jamaicai börtön megnyitóján éltette, amelyre szemberebbenés nélkül elköltött vagy 25 milliót az Egyesült Királyság adófontjaiból.

Való igaz, a szabadság értéke felbecsülhetetlen, a rabszolgaságon azonban sokak pontosan kiszámítható összegeket kerestek, az intézményes rabszolgaság betiltásával pedig korántsem ért véget az Amerikába hurcolt feketék elnyomása, melynek hosszútávú hatásai mind a mai napig rányomják bélyegüket az egykori rabszolgatartó társadalmakra.

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó