Aggályát fejezte ki vasárnap az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke amiatt, hogy a Pentagon hírszerzési jelentései a valóságos helyzetnél pozitívabb képet mutatnak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harc állásáról Szíriában és Irakban.

Devin Nunes, a kongresszusi testület republikánus elnöke a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: a testület a helyszíni látogatások nyomán már rég arra a megállapításra jutott, hogy eltérés mutatkozik az Egyesült Államoknak a közel-keleti térségért és Közép-Ázsiáért felelős Középső Parancsnoksága (Centcom) hírszerzési összefoglalóiban foglaltak és a tényleges állapotok között. Nunes szerint félrevezetőek az elnök és a kormánytagok vonatkozó nyilatkozatai is.

A politikus elmondta, hogy az irányítása alatt álló bizottság más kongresszusi testületekkel együtt vizsgálódik a Centcom-jelentések tárgyszerűségének ügyében. Nunes bírálta Barack Obama elnököt, mert, mint mondta, az IÁ-val szembeni "feltartóztatási politikáját" csak azután hirdette meg, hogy az Irak és Szíria jelentős részeit megszállva tartó terroristák lefejeztek két amerikai újságírót.

Hangsúlyozta, hogy az IÁ túlterjeszkedett a régión, ezért az Egyesült Államoknak ki kell terjesztenie stratégiáját a globális fenyegetéssel szemben.

A The New York Times vasárnapi beszámolója szerint a Pentagon főellenőre vizsgálatot indított a Centcom hírszerzési elemzőinek azon állításával kapcsolatban, miszerint feletteseik "felülvizsgálták következtetéseiket" azon kudarcok elleplezése érdekében, amelyek az iraki csapatok amerikai kiképzésében és az IÁ visszaszorításában mutatkoztak meg.

Obama elnök egy Malajziában vasárnap megtartott sajtókonferencián bejelentette, hogy meg fogja várni a belső vizsgálat eredményét, ugyanakkor "világosnak" és "józannak" nevezte a hozzá eljuttatott hírszerzési jelentéseket. Rámutatott, hogy nem szeretné, ha a politika rávetné árnyékát a hírszerzés tevékenységére.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 085 202 megtekintés

Videó: 48 315 323 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922915

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh