Az orosz külügyminisztérium szóvivője tartja magát az előzetes ígéretekhez: Lukasevics kijelentette, hogy ők sem támogatják a kiotói egyezmény meghosszabbítását. Kanada már hétfőn visszakozott.

Alexander Lukasevics, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt nyilatkozta, hogy amíg a globális felmelegedés megváltoztatására irányuló új megállapodás nem vonatkozik az összes nagy kibocsátóra, addig ők sem fogják elfogadni az új egyezményt.

Kanada hétfőn jelentette be, hogy a jövőben nem tartják magukat a kiotói egyezményben lefektetett vállalásokhoz. A döntés Kanada részéről érthetőnek mondható. Az országnak komoly bírságot kellene fizetnie, amiért nem csökkentette, hanem növelte a károsanyag-kibocsátást az egyezményben foglaltakhoz képest, a kilépéssel azonban a szankció érvénytelenné válik.

Túlhaladottá vált a kiotói egyezmény

Lukasevics szerint ez az eset is csak azt bizonyítja, hogy a kiotói egyezmény mára társadalmi és gazdasági hatékonyságát tekintve is túlhaladottá vált, az abban foglaltak a XXI. században nem alkalmazhatók. A kiotói egyezmény jelenleg nem szankcionálja Kínát és az Egyesült Államokat, a legnagyobb kibocsátókat, mivel az említett országok már az eredeti protokollt sem írták alá.

Az orosz döntés nem mondható meglepőnek. Az illetékesek már korábban is kijelentették, hogy amennyiben Kína és az USA nem írja alá az új egyezményt, erre ők sem lesznek hajlandók – ebben a kezdeményezésben pedig Japán és Kanada is támogatta őket.

Forrás: index.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 695 139 megtekintés

Videó: 48 906 946 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7023578

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh