Lázadás tört ki az Iszlám Állam (IÁ) "kalifátusának" központjában, Rakkában a dzsihadisták uralma ellen, és mintegy kétszáz "szent harcos" átállt a civilekhez - jelentették iráni és orosz hírügynökségek.

A Tasnim teheráni hírügynökség a helyi médiára hivatkozva jelentette vasárnap, hogy a város több negyedében, Diríjában, Ferdoszban és Ramilában súlyos harcok robbantak ki a városlakók és az IÁ fegyveresei között, és sikerült kisöpörni onnan a dzsihadistákat.

A Sputnik moszkvai központú nemzetközi hírügynökség saját forrásaira hivatkozva azt írta, hogy a civilek fegyvert ragadtak, és öt városnegyedben összecsaptak a terrorszervezet fegyvereseivel, kitűzték ott a szíriai zászlót, és megöltek számos dzsihadistát. Mintegy kétszáz "szent harcos" átállt a lázongó civilekhez. A dzsihadisták kénytelenek voltak útakadályokat létesíteni a város bejáratánál - jelentette a Sputnik.

Nyugati hírügynökségek egyelőre nem tudósítottak a rakkai lázadásról.

A Szíria és Irak jelentős területeit elfoglaló Iszlám Állam "kalifátust" kiáltott ki az ellenőrzése alá vont területeken, és a 2014 augusztusában elfoglalt Rakkát tette meg fővárosává. A szíriai hadsereg és a kurd fegyveresek megpróbálják visszafoglalni a várost. A Pentagon január közepén jelentette be, hogy tervet dolgoz ki arra, hogyan segítheti az iraki hadsereget és a kurd milíciákat, illetve a szíriai mérsékelt felkelőket Rakka, továbbá az iraki Moszul visszafoglalásában.

Forrás: MTI Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 78 384 533 megtekintés

Videó: 51 241 482 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7337243

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh