Hétfőn Vlagyimir Putyin orosz államfő váratlan bejelentést tett, miszerint Oroszország megkezdi katonai erőinek kivonását Szíriából. A két nap alatt számos elemzés, értékelés látott napvilágot ennek okáról, de a legfontosabb rész valamennyiből kimaradt; az orosz beavatkozás elérte célját, és stabilizálta az országot.

Hétfőn Putyin bejelentette, hogy a légierő szíriai beavatkozása elérte a kitűzött célok nagy részét, ennek okán megkezdik a kivonulást.

“Az orosz hadsereg részvételével a szíriai hadsereg és a szíriai hazafias erők teljes fordulatot értek el a nemzetközi terrorizmus elleni harcban, és minden szükséges területen visszavettük a kezdeményezést ahhoz, hogy megteremtsük a feltételeket a békefolyamat megkezdéséhez.”

Azóta a nemzetközi sajtóban számos elemzés és spekuláció jelent meg arra vonatkozóan, hogy milyen mögöttes okai lehetnek a kivonulás megkezdésének. Vlagyimir Putyin azonban már az orosz légierő beavatkozásának kezdetén nyilatkozott arról, hogy az várhatóan meddig fog tartani.

Az államfő tavaly október 10.-én azt mondta, a beavatkozás sikeressége és időtartama főként a szíriai hadsereg eredményes fellépésén múlik. “Nem vállalhatunk többet annál, mint ami ésszerű, és soha nem is tettük. A szíriai területeken folytatott műveleteink a szíriai hadsereg offenzívájának időtartamára korlátozódnak. A feladatunk, hogy stabilizáljuk a legitim kormányt, és megteremtsük a politikai kompromisszumhoz szükséges feltételeket.”

A Moszkva és Washington közvetítésével elért tűzszünet, a Daesh (Iszlám Állam) és az Al Nuszra Front kiszorítása, a szíriai kormány fennhatóságának helyreállítása mutatja, hogy az orosz államfő által a beavatkozás kezdetén meghatározott célokat elérték.

Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 071 850 megtekintés

Videó: 48 300 106 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920681

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh