Befejeződött csütörtök éjjel a nagy-britanniai helyhatósági és regionális parlamenti választások. Londonban és több más brit nagyvárosban új polgármester is választottak.

A "szupercsütörtökön" leadott szavazatok összeszámlálása és az eredmények bejelentése azonban - a választások összetett jellege miatt - a várakozások szerint legalább három napig eltart.

Az előző, 2012 májusában - a brit hagyományoknak megfelelően szintén csütörtöki napon - tartott helyi választások után a brit főváros polgármester-választásának eredményére például szombat hajnalig kellett várni.

Az idén Skóciában, Walesben és Észak-Írországban regionális parlamenti választásokat, 124 angliai településen önkormányzati, Londonban városházi és polgármester-választást tartottak. Angliában és Walesben mindemellett a megyei rendőrkapitányságok élére is új parancsnokokat választottak.

Ez a legnagyobb politikai erőpróba a 2020-ban esedékes nagy-britanniai parlamenti választások előtt.

A legnagyobb érdeklődés a londoni polgármester-választást, illetve a skóciai parlamenti választást előzte meg.

Az már most biztos, hogy a londoni városháza élén péntektől nem Boris Johnson, a főváros polgármesteri tisztségét nyolc éve betöltő, kétszer megválasztott konzervatív párti politikus áll majd, mivel ő már a tavalyi brit parlamenti választások után közölte, hogy harmadszor nem indul a posztért.

Johnsonnak - a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik legeredetibb, legszínesebb figurájának - ennél sokkal nagyratörőbb tervei vannak, legalábbis a brit sajtó szerint, amely a leköszönő polgármestert a következő parlamenti választásokon a kormányfői tisztségért már nem induló David Cameron miniszterelnök legesélyesebb utódjelöltjei között tartja számon.

London polgármesteri székéért a csütörtöki választáson a konzervatívok színeiben Zac Goldsmith alsóházi képviselő, a Munkáspárt képviseletében Sadiq Khan indult.

Goldmsmith milliárdos nagyvállalkozói családban nevelkedett, felesége a nagy múltú Rothschild bankárdinasztia leszármazottja.

Sadiq Khan pakisztáni bevándorlók gyermekeként született, édesapja londoni buszsofőr volt.

A választás előtti utolsó felmérés szerint Khan jóval népszerűbb a londoniak között. A leghallgatottabb londoni kereskedelmi rádióállomás, az LBC és az ITV kereskedelmi tévétársaság megbízásából a ComRes közvéleménykutató által elvégzett vizsgálat Sadiq Khannak - a bizonytalanok és a nem szavazók kiszűrésével - 56 százalékos, Zac Goldsmith-nek 44 százalékos támogatottságot mutatott ki.

A skóciai parlamenti választások legnagyobb tétje az, hogy a Skóciát az előző, 2011-es helyi választások óta többségben kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) megőrzi-e többségét. Minden előzetes felmérés arra utalt, hogy igen, sőt valószínűleg növelte is súlyát az edinburghi parlamentben.

Az SNP-kormány 2014 szeptemberében népszavazást rendezett arról, hogy Skócia függetlenné váljon-e, és bár a referendumon a bennmaradást pártoló tábor került többségbe, a párt továbbra is a skót függetlenséget tekinti elsődleges politikai célkitűzésének. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök, az SNP vezetője azonban igen óvatos: rendre hangoztatott álláspontja szerint csak akkor kerülhet napirendre az újabb népszavazás, ha biztosra vehető, hogy sikerült a skót választók többségét megnyerni a függetlenség ügyének.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 738 929 megtekintés

Videó: 48 945 983 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7030727

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh