A Kodály központ február 22-én, szerdán 19.00 órakor kezdődő farsangi népzenei koncertje valódi csemegét kínál. A népzenét szerető közönség az igazi nyertese a három előadó több évtizedes barátságának és együttműködésének. Berecz András meséinek varázslatos világa, a Vujicsics vérpezsdítő muzsikája és a házigazda Zengő feldolgozásai adják az est alaphangját. A különlegességet az ez alkalomra készült közös összeállítások biztosítják.

Az est résztvevőit aligha kell bemutatni, Berecz András nemcsak, hogy leköti a hallgatóság figyelmét, de meséivel olyan varázslatos világba vezet, amelyben kacagtat, elgondolkodtat, legbelsőbb kérdéseinkkel szembesít. A vérpezsdítő délszláv muzsikát játszó Vujicsics együttes úgy őrzi magas színvonalon ezt az autentikus zenei kultúrát, hogy közben folyamatosan megújuló, modern megszólalást produkál immár több, mint negyven éve.

A házigazda szerepét játszó Zengő együttes erre az alkalomra két szólóénekessel lép a színpadra, mely lehetővé teszi a Vujicsics együttessel közösen néhány csodálatos, horvát kétszólamú dallamokra épülő összeállítás bemutatását. Természetesen Berecz Andrással is van néhány közösen előadott műsorszámuk, sőt a három előadó erre az alkalomra hármas közös produkciókkal is készül.

Jegyárak: 2500 Ft, 2000 Ft, 1500 Ft. Szervező: Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.

Forrás: Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.

 

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 711 872 megtekintés

Videó: 48 924 576 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7026823

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh