Az extrém hőség sem kedvez a méhészetnek, mert rövidebb ideig virágoznak a növények, és a méheknek a kaptár hűtésével is foglalkozniuk kell - közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.

Bross Péter azt mondta, a növények virágzási időszaka körülbelül felére csökken, emiatt a méheknek kevesebb idejük van nektárt gyűjteni.   

Tovább csökkenti ezt az is, hogy a méhek nektár helyett vizet hordanak, amellyel a kaptárt hűtik, hogy az ne hevüljön fel. A kaptár állandó hőmérséklete nyáron 30-35 fok között van, de a napsütés miatt akár ötven fokra is felmelegedhet - ismertette. Hozzátette, a nagy meleg a méhésznek sem kedvező, mert védőruhába beöltözve kell a napon dolgozniuk. Korábban az akác virágzásakor az eső esett három hétig, ami szintén megviselte az ágazatot - idézte fel.   

Bross Péter beszélt arról is, a kormány hatszázmillió forintot biztosít idén a méhcsaládok egészségügyi állapotának megőrzésére. A méhészek a kérelmeket június 15. és augusztus vége között elektronikusan nyújthatják be. A támogatás mértéke méhcsaládonként 500 forint, ez a "gesztus értékű felajánlás" szerinte azt mutatja, hogy a kormány fontosnak tartja a méhészágazatot - vélekedett.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3905951

Jelenleg az oldalon

14
Online