Sokan vannak azon a véleményen, hogy a legszebb évszak a tavasz, amikor minden zöldül, virágzik - s ebben bizony sok az igazság. Vannak azonban helyek, ahol a burjánzó növényzet színpompás virágai kifejezetten balesetveszélyesek.

Ilyen hely manapság az Attila utca és Bocskay utca kereszteződése Somágon. Itt eddig sem volt veszélytelen a helyzet, hisz (ma már kideríthetetlen okból) valakik kitalálták, mások meg engedélyezték, hogy a buszmegállót pontosan az útkereszteződésben jelöljék ki. Vélhetően nem sok ilyen megoldást találhatunk közel, s távol, ám ez az állapot már önmagában is rendkívül balesetveszélyes.

A kihelyezett KRESZ-táblák szerint ugyanis a Bocskay utca élvez elsőbbséget az Attila utcáról (akár jobbra, akár balra) kanyarodó járművekkel szemben. Csakhogy amíg a balra kanyarodók jól láthatják az "elsőbbségadás kötelező" táblát, addig azoknak, akik az Attila utcából jobbra kívánnak tovább haladni, a kereszteződésben elhelyezett buszváró ablakain keresztül kell(ene) észrevenniük a háromszög alakú táblát!(1.kép) Ez akkor sem lenne egyszerű, ha senki nem áll a megállóban, amikor viszont ott a busz, végképp lehetetlen...

De legyünk optimisták! Tételezzük fel, hogy "üres a pálya" - azaz, nincs ott a busz, nincsenek utasok a megállóban - s az éber járművezető észreveszi a faépítmény ablakán keresztül az őt elsőbbségadásra kötelező jelzőtáblát. Ekkor elnéz balra - s mit lát? Nem lát semmit!

Ugyanis a kereszteződés közepén levő építménybe (mely három beton-ívből áll), valaki egy gyönyörűen virágzó, s egyre terebélyesedő bokrot ültetett! Kétség nem férhet hozzá, hogy a növény ezekben a napokban teljes pompájában virítva gyönyörű látvány. Leszámítva azt az "apróságot", hogy rendkívüli balesetveszélyt jelent. Mert képzeljük el, mi történik akkor, ha a 2. képünkön látható Suzuki a Bocskay utcáról nem jobbra, az Attila utca felé halad tovább, hanem egyenesen, s a bokor mögül előbukkanva ott terem az Attila utcából jobbra kihajtó jármű előtt...

Talán nem kellene megvárni, míg ezen a helyszínen egy komoly baleset, netán tragédia történik... És mivel a városban bizonyosan nem ez az egyetlen olyan hely, ahol komoly problémák vannak a biztonságos közlekedéssel, várjuk olvasóink jelzéseit a hasonlóan veszélyes helyekről.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 720 393 megtekintés

Videó: 48 931 786 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028290

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh