Komoly változást ígért Franciaországnak Francois Fillon volt miniszterelnök, aki az előzetes eredmények szerint a szavazatok 44 százalékával megnyerte a francia jobboldal elnökjelölt-állító választásának első fordulóját.

"Minden franciának azt üzenem, hogy komoly változást okozunk Franciaországban" - mondta a volt kormányfő vasárnap este a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak előválasztása szavazatai több mint 90 százalékának összesítését követően.

"Az előválasztás fantasztikus és népszerű siker, egy olyan hullám, amely bebizonyította, hogy állampolgárainkat hihetetlenül érdekli a hazájuk jövője. Hónapok óta nem térek le az utamról. Az utam a franciák és a hazám érdekében vezet, amelyet teljes szívemből szeretek" - fogalmazott Francois Fillon.

"Az első forduló méltó és felelősségteljes volt. Azok a riválisaim, akik nem jutottak be a második fordulóba, a demokráciát szolgálták. A vereség nem alázhat meg senkit, hiszen mindenkire szükségünk van. Szeretettel gondolok Nicolas Sarkozyre, Franciaország volt elnökére" - tette hozzá az előválasztás első fordulójának győztese. A volt államfő a szavazatok 21 százalékával a harmadik helyen végzett, és így nem jutott be a jövő vasárnapi második fordulóba.

Francois Fillon 2007 és 2012 között, Nicolas Sarkozy államfősége idején vezette a kormányt.

A visszafogott, komoly és felidegesíthetetlen ember hírében álló 62 éves konzervatív politikus az elemzők legnagyobb meglepetésére az utolsó héten zárkózott fel Nicolas Sarkozy és a sokáig élen álló volt külügyminisztere, Alain Juppé mögé, aki sokáig az előválasztás favoritjának számított, de végül csak a második helyen, a szavazatok 28 százalékával jutott be a második fordulóba.

Francois Fillon jelentkezett a leginkább jobboldalinak tekinthető gazdasági programmal - amely jelentős megszorításokat, a közszférában félmilliós leépítést és a 39 órás munkahét visszaállítását irányozza elő -, és a társadalmi kérdésekben is konzervatív intézkedéseket ígér "a liberális és a tekintélyelvű jobboldal szintéziseként". A bevándorlás "szigorúan minimálisra csökkentése" és a "nemzeti szuverenitás" helyreállítása is fő céljai közé tartozik, valamint az Oroszországgal való közeledést is fontosnak tartja.

A volt kormányfő jogi tanulmányokat végzett, 27 évesen lett a nemzetgyűlés akkor legfiatalabb tagja, majd 1993 és 2005 között valamennyi jobboldali kormány tagja volt államtitkárként és miniszterként. Szenvedélyes autóversenyző, gyakorló katolikusként öt gyermek édesapja, felesége walesi származású.

A francia jobboldal november 27-én tartja az elnökjelölt-állító választás második fordulóját. Az elnökválasztás első fordulóját 2017. április 23-án, a másodikat pedig május 7-én rendezik meg Franciaországban.

 

Le Monde: Francois Fillon elsősorban ideológiai győzelmet aratott a francia jobboldalon

A francia jobboldal az elnökjelölt-állító előválasztás első fordulójában tíz év után végleg búcsút mondott Nicolas Sarkozy volt államfőnek és az általa képviselt, a bevándorlásellenes Nemzeti Fronttól kölcsönzött identitási témáknak, s a volt kormányfő, Francois Fillon győzelmével visszatért a hagyományos konzervatív jobboldali ideológiai irányvonalhoz - írta hétfői elemzésében a Le Monde című francia napilap.

Francois Fillon elsöprő, 44 százalékos győzelme az első fordulóban kudarcot jelent az Alain Juppé által képviselt centrista irányvonal számára is. Bordeaux polgármestere két éve a legnépszerűbb francia politikus, 28 százalékos eredményével azonban csak második helyen jutott be a jövő vasárnapi második fordulóba, és kétséges, hogy javítani tud-e az eredményen.

Az előválasztást az a konzervatív, tradicionális jobboldal nyerte meg, amely egyértelmű liberális reformokat és irányváltást sürget Francois Hollande jelenlegi szocialista államfő politikájával szemben.

Francois Fillon három pilléren, a liberális gazdaságpolitikán, az erős közbiztonságon és a konzervatív társadalomszemléleten alapuló programjával a jobboldal középpontjába tudott kerülni az elmúlt hetekben. Gazdasági téren a 35 órás munkahét eltörlését, a vállalkozások járulékainak 50 milliárd eurós csökkentését és a közszféra félmilliós leépítését ígéri. A hét jelölt közül ő az egyetlen, aki eredetileg a házasság intézményének a homoszexuális párokra való kiterjesztését engedélyező törvényt is eltörölte volna, ezt a javaslatát azonban a kampányban annyiban módosította, hogy az örökbefogadást korlátozná a meleg pároknak, a házasodást nem tiltaná meg.

Jérome Fourquet, az IFOP közvélemény-kutatóintézet elemzője szerint Fillon ideális keveréke Nicolas Sarkozynek és Alain Juppének.

Karakterében benne van Juppé ünnepélyessége és tekintélyt parancsoló személyisége, ugyanakkor programjában Sarkozyhez hasonlóan radikális változást ígér a bevándorlást és az iszlámot illetően, de az exelnöknél sokkal visszafogottabb és kevésbé populista módon. "Ez megfelel annak, amit az igazi jobboldali emberek akarnak" - véli az elemző.

Francois Fillon a második forduló nagy esélyesének számít. Egyrészt azért, mert jelentős fölénnyel, 44 százalékkal nyerte meg az első fordulót, másrészt azért, mert Nicolas Sarkozy őt támogatja, annak ellenére, hogy a két politikus között soha nem volt felhőtlen a viszony.

"Úgy tűnik, Francois Fillon értette meg a leginkább azokat a kihívásokat, amelyek előtt Franciaország áll. Rá fogok szavazni (a második fordulóban). De a választóim szabadok, csak azt kérem tőlük, hogy ne menjenek a szélsőségek irányába" - mondta Nicolas Sarkozy, aki a környezete szerint azt akarta, hogy politikai visszavonulásakor "egyértelművé tegye a dolgokat".

"A versengés Alain Juppével nem zavar. Eléggé hasonló politikai elképzelésünk van" - mondta még 2015 decemberében Francois Fillon. "Ha versenyezni fogunk, az lojális módon fog történni. Nem lesznek övön aluli ütések" - tette hozzá a volt miniszterelnök, aki egyetlen ellenféltől tartott, Nicolas Sarkozytól. Vasárnap este ezt az akadályt saját maga hárította el az elnöki székhez vezető útból.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 702 025 megtekintés

Videó: 48 914 269 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7024878

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh