Nikki Haley, az Egyesült Államok új ENSZ-nagykövete megbízólevele átadása előtt pénteken  New Yorkban a sajtó képviselői előtt kijelentette: "megjegyezzük a nevét azoknak, akik nem támogatnak bennünket."

Az új nagykövet, António Guterres ENSZ-főtitkárral  való találkozója előtt  úgy fogalmazott: a Trump-kormányzat célja az, hogy "szerepe legyen az ENSZ-ben, s ahhoz hogy szerepet játszhassunk, erőt fogunk felmutatni, hallatjuk a hangunkat, támogatjuk szövetségeseinket. Ugyanakkor biztosítani kívánjuk, hogy szövetségeseink is támogassanak bennünket".     

Nikki Haley ennek kapcsán hangsúlyozta azt, hogy akik nem támogatják Washingtont, azoknak  - szavai szerint  - megjegyzik a nevét és ennek megfelelő választ kapnak majd.     

Haley az újságíróknak beszélt arról is: az Egyesült Államok kész arra is, hogy átgondolja a világszervezet működését. "Ami működik, azt jobbítjuk majd, ami nem működik, azon megpróblunk javítani, s ami haszontalannak tűnik, attól meg fogunk szabadulni" - fogalmazott.     

Az indiai bevándorlók gyermekeként született Nikki Haley, aki korábban Dél-Karolina kormányzója volt, szenátusi meghallgatásán azt hangsúlyozta, hogy nincs ugyan külpolitikai tapasztalata, de kormányzóként széleskörű tapasztalotokra tett szert abban, hogyan kell tárgyalni, egyeztetni, megállapodásokat és koalíciókat kialakítani,. Ez a tapasztalat -  mint kijelentette - minden bizonnyal segíti őt a világszervezetben végzendő munkájában is.
    

A Guteressel tartott találkozója előtt mondottak  megfigyelők szerint  hűen  tükrözik azokat az elveket, amelyekről szerdán a The New York Times írt. Az újság a többiközött nyilvánosságra hozta, hogy Donald Trump elnöki rendeletet készít elő az Egyesült Államok ENSZ-ben betöltött szerepéről és egyes ENSZ-szervezeteknek nyújtott támogatása esetleges csökkentéséről.    

A lap információi szerint Trump elnök felülvizsgálná Washington szerepét az ENSZ-ben és csökkentené az egyes ENSZ-szervezeteknek nyújtott támogatását, ha azok nem felelnek meg bizonyos feltételeknek. Ilyen feltétel lenne például az, hogy ENSZ-szervezet nem adhat teljes jogú tagságot a Palesztin Hatóságnak, nem támogathat olyan programokat, amelyek művi terhességmegszakítást finanszíroznak vagy népszerűsítenek (mint például az ENSZ Népesedési Alapja), vagy nem vehet részt olyan tevékenységben, amely megkerüli az Irán  és Észak-Korea ellen érvényben lévő szankciókat. Az elnöki rendelet tervezetéről kiszivárgott információk szerint Washington átlagosan legalább 40 százalékkal tervezi csökkenteni az ENSZ szervezeteinek nyújtott támogatását.     

A héten egyébként, a tervezett elnöki rendeletről szóló információk nyilvánosságra kerülése után António Guterres főtitkár szóvivője jelezte, hogy a világszervezet főtitkára szeretne tárgyalni az amerikai illetékesekkel.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 723 588 megtekintés

Videó: 48 933 787 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028605

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh