Phenjan azzal vádolja Washingtont, hogy Donald Trump amerikai elnök háborút hirdetett Észak-Korea ellen.

Az ENSZ tagállamainak és az egész világnak is pontosan emlékeznie kell arra, hogy "az Egyesült Államok hirdetett először háborút Észak-Korea ellen" - fogalmazott újságíróknak a világszervezet New York-i központjában az észak-koreai külügyminiszter. Ri Jong Ho hozzátette, hogy Phenjan fenntartja magának a jogot az ellenlépésekre, köztük amerikai stratégiai nehézbombázók lelövésére, még akkor is, ha azok nem Észak-Korea légterében repülnek. "Mivel az Egyesült Államok háborút hirdetett, minden jogunk megvan az ellenlépésekre" - hangsúlyozta.   

Ri Jong Ho emlékeztetett arra, hogy Trump azt állította, Észak-Korea vezetői már nem sokáig lesznek hatalmon. Ezzel kapcsolatban a lehetséges ellenlépésekre utalva megjegyezte, "majd elválik, ki lesz itt tovább". A külügyminiszter nem fejtette ki pontosan, hogy mire gondol.   

Az észak-koreai politikus szombaton, az ENSZ-közgyűlés ülésszakán elmondott beszédében már utalt az amerikai elnök, szintén az ENSZ-ben elhangzott keddi megjegyzéseire, és "zavart embernek", valamint "megalománnak" nevezte Donald Trumpot. Az amerikai elnök ugyanis beszédében azzal fenyegette meg Phenjant: amennyiben az Egyesült Államok arra kényszerülne, hogy megvédje önmagát vagy szövetségeseit, akkor "megsemmisíti" Észak-Koreát.   

Washington szombaton B-1B típusú hadászati nehézbombázókat küldött az Észak-Koreától keletre fekvő vizek fölötti nemzetközi légtérbe. A Pentagon akkor bejelentette: ezzel az Egyesült Államok elszántságát akarták megmutatni, valamint egyértelmű üzenetet küldtek Phenjannak arról, hogy az amerikai elnöknek számos katonai lehetősége van a fenyegetés legyőzésére.   

António Guterres ENSZ-főtitkár szerint az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti retorika hangnemének élesedése növeli a tévedések lehetőségét.   

A világszervezet vezetőjének álláspontját - nem sokkal az észak-koreai külügyminiszter nyilatkozata után - a szóvivője, Stephane Dujarric tolmácsolta újságíróknak az ENSZ székházában. "A heveskedő beszéd végzetes félreértésekhez vezethet" - fogalmazott Dujarric. A szóvivő hozzátette: a helyzetnek csakis politikai megoldása lehetséges.   

Szokásos napi sajtóértekezletén a Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders - kérdésre válaszolva - leszögezte: "képtelen" állítás, hogy Washington hadat üzent volna Phenjannak. Közölte: amikor Donald Trump az egyik Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy Észak-Korea vezetői "már nem sokáig lesznek" a helyükön, akkor ezzel nem azt akarta jelezni, hogy Washington a phenjani kormány megbuktatásra törekszik.   

Elemzők megjegyzik: az Egyesült Államok és Észak-Korea formálisan még mindig hadban áll egymással, az 1950 és 1953 között pusztító koreai háborút ugyanis csupán tűzszünettel zárták le, és nem békemegállapodással.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 071 813 megtekintés

Videó: 48 300 066 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920680

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh