Moszkva és Washington viszonya olyan szakaszba lépett, amely sok tekintetben a hidegháborúhoz hasonlítható - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kedden egy, a kétoldalú viszonyról megrendezett tanácskozáson.

Rjabkov rámutatott, hogy a felek nem függesztették fel a párbeszédet, mert Szergej Lavrov orosz és Rex Tillerson amerikai külügyminiszter legközelebb csütörtökön Bécsben találkozik egymással. Megfogalmazása szerint ugyanakkor a kétoldalú viszony nélkülözi a koherens és mindkét fél által elfogadott játékszabályokat. Megismételte, hogy Oroszország kész megtenni az út reá eső felét annak érdekében, hogy a kapcsolatok kikerüljenek a jelenlegi "siralmas" helyzetükből.    

A diplomata kifogásolta, hogy az Egyesült Államokban, különösen a médiában, szerinte tudatosan gerjesztik az oroszellenességet. Erősen megromlott szerinte a washingtoni, de általában véve az amerikai nagyvárosi elit viszonyulása Moszkvához.   

"Arról már nem is beszélek, hogy az állami struktúrákban Oroszország és a politikánk elutasítottságának szintje meggyőződésem szerint példátlan az Egyesült Államok fennállásnak történetében" - mondta.   

Rjabkov azt állította, hogy az Egyesült Államok gyakorlatilag már nyíltan elismeri, hogy rakétavédelmi rendszerét nem az iráni vagy az észak-koreai fenyegetés, hanem Oroszország ellen építi ki. Megismételte Moszkva álláspontját, amely szerint a rendszer romániai és lengyelországi elemeivel Washington megsérti az európai szárazföldi állomásoztatású közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták leszereléséről megkötött egyezményt (INF), mert az elfogórakéták kilövőállásai egyúttal támadó manőverező robotrepülőgépek felbocsátásra is alkalmasak. Aggodalmát fejezte ki a nem nukleáris amerikai támadófegyverek fejlesztése és a fegyverek potenciális világűrbe telepítése miatt.   

Rjabkov kiszámíthatatlannak és hirtelennek nevezte a Koreai-félsziget ügyében tett amerikai lépéseket, amelyek szerinte - megtetézve Washington harcias retorikájával - fokozzák a feszültséget a térségben. A miniszterhelyettes párbeszédet sürgetetett és azt, hogy a felek tartózkodjanak a provokációktól.   

A diplomata elkerülhetetlennek nevezte az RT America tévécsatorna, illetve a Sputnik rádió és hírügynökség külföldi ügynökké minősítése miatt meghozott orosz ellenintézkedéseket. Kifogásolta, hogy a washingtoni apparátusban elveszett Moszkva kiberbiztonsági együttműködésére két éve tett javaslata holott Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök a G20-csoport júliusi hamburgi tanácskozásán találkozva megállapodott a kérdéskör átfogó megvitatásáról.    

Rjabkov azt jósolta, hogy a jövő márciusi orosz elnökválasztást megelőzően újabb "negatív impulzusok" érkeznek majd Washington felől. Ugyanakkor konkrétan nem tett említést például a Putyin környezetéhez tartozó oligarchákról készülő, várhatóan a jövő év elején nyilvánosságra hozandó kongresszusi jelentésről, amelynek alapján várhatóan szankciókat vezetnek majd be azon vezető orosz üzletemberek ellen, akiknek közük volt az orosz-grúz háborúhoz, a Magnyitszkij-ügyhöz vagy az ukrajnai beavatkozáshoz.   

A külügyminiszter-helyettes kifejezte kormánya rosszallását amiatt, hogy erősen visszaesett az Egyesült Államok együttműködési készsége a nemzetközi szervezetekben. Ezt egyfelől azzal magyarázta, hogy Washington a kompromisszumkeresés helyett diktálni akar, másfelől azzal, hogy megítélése szerint csökkent az amerikai diplomácia és külszolgálat szakmai színvonala.   

Rjabkov hangsúlyozta, hogy Washingtonnak Kijevet és nem Moszkvát kellene elmarasztalnia a minszki megállapodások "nyílt szabotálása" miatt. Mint mondta, az arra utaló jelek, hogy az Egyesült Államok halált okozó fegyvereket szállíthat Ukrajnába, valamint az amerikai kiképzők jelenléte "csak hevítik az ukrán háborús párt bosszúvágyát". Elmondta, hogy Moszkva nem fél a Washington által bevezetett szankcióktól és "feloldásukra vonatkozó követelések nem szerepelnek a kétoldalú kapcsolatok napirendjén".

Forrás: MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

MTI Hírfelhasználó