Nemrég Barack Obama kifogásolta, hogy az iráni vezetés egy "elektronikus függönyt" hoz létre az ország védelmére, hogy megakadályozzák az országba a szabad információáramlást. Szabad információáramlás alatt azt kell érteni, hogy a nyugati szenny szabadon ömölhet be az országba. Pornográfia, közösségi hálón szervezett vallásellenes lázítás, és az iráni kultúra züllesztése a nyugati keverék-zenék terjesztésével.

Mivel ez elsődleges amerikai érdek, ezért Obama kijelentette, hogy az irániakat hozzá kell segíteni a szabad információáramláshoz, és ezért az USA majd tenni fog. Hogy egészen pontosan mit, azt nem tudni. Valószínűleg nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, mert ilyen se Afganisztánban, se Irakban, se Líbiában nem volt.

Azt tudni kell, hogy ez az elektronikus függöny nem csak a polgári hálózatot érinti, hanem elsősorban katonai vonatkozású. Mivel Iránnak elsősorban az Egyesült Államok - és nem a szomszédos arab államok - az elsődleges ellensége, ezért az iráni védelem rendszerszinten az amerikai haderő sajátosságai mentén van felkészítve. Kielemzik a gyengeségeket, az erősségeket, a leigázott országokban használt stratégiákat, és ezek alapján jutottak arra a következtetésre, hogy az amerikai hadműveleteket meg lehet szakítani, ha a drón csapásmérő erőt kiiktatják vagy hosszú távon ellehetetlenítik.

Bizonyára emlékeznek még arra az amerikai drónra, amelyik felett az iráni védelmi erők átvették az irányítást, és leszálltak vele az ország területén. Ha egyszer megtették, miért ne tennék meg többször? Esetleg nem kémrepülőgéppel, hanem a nukleáris létesítmények felé tartó rajjal. Még lelőni sem kell. Egy ilyen védelmi háló nagymértékben csökkenti az amerikai csapásmérő erőt anélkül, hogy iráni katonák életébe kerülne.

Az amerikai vezetés már hosszú ideje munkálkodik azon, hogy ellensúlyozza ezt a védőhálót. Nem véletlenül növekedett meg az utóbbi években az Iránnak eladott szoftverek száma. Trójai falóként vonultak be az országba a rejtve működő, külön erre a célra írt programok, hogy támadás esetén megkönnyítsék a védelmi rendszer kiiktatását. Csakhogy ezen a téren is falba ütköztek, mert az iráni vezetés több stratégiailag fontos termék vonatkozásában is betiltotta a szoftverbehozatalt a nyugati országokból. A hazai cégek nagyarányú támogatásával ellensúlyozzák az import okozta hiányokat, és az ország ezen a téren lassan önellátóvá válik. Ezzel több téren is gátat állítottak az inváziós előkészületek elé.

Az internet korlátozása ellehetetleníti a közösségi hálókon keresztüli lázítást, vagyis a nyugati titkosszolgálatok a már megszokott módszerrel nem tudják tömegbázishoz juttatni a külföldről pénzelt ellenzéket. A szoftverbehozatal korlátozása pedig végképp feladta a leckét az amerikai vezetésnek. Obama nem véletlenül mondott olyanokat, hogy "új irányelveket kell kidolgozni az amerikai cégeknek, hogy megkönnyítsék számukra Irán szoftverekkel való ellátását".

Meglehet, hogy az Irán elleni nyílt agresszió hamarosan kezdetét veszi. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy a már megszokott módszerek az iráni viszonyok között is működni fognak, közel sem olyan egyértelmű, hogy az amerikai haderő Iránban is ki tudja majd használni "technológiai fölényét".

Forrás: jovonk.info

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 728 876 megtekintés

Videó: 48 937 098 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7029260

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh