A Kommerszant információi szerint az amerikai kormányzat az áprilisi tárgyalásokat jelölte meg az iráni kiegyezés utolsó időpontjának a katonai akció előtt.

Az orosz üzleti lap úgy tudja, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter arra figyelmeztette az ENSZ közgyűlésen vitát folytató államokat, hogy legkésőbb áprilisban megegyezésnek kell születnie Irán ügyében. A RIA Novosztyi által idézett diplomáciai forrás úgy tudja, hogy az Egyesült Államok és Izrael még az év vége előtt megtámadhatja Iránt.

Bár a hivatalos diplomáciai álláspont nem jelölt meg utolsó időpontot a helyzet megoldására, a lap úgy tudja, hogy Moszkva már készül a háborúra. Az orosz védelmi minisztérium illetékese azt állítja, hogy megkezdték a szükséges erők mobilizálását. Moszkva leginkább attól tart, hogy az Irán elleni háború elől menekülő néptömegek a szomszédos Azerbajdzsánba zúdulnak majd, ez pedig tovább nehezítheti az amúgy is kényes helyzetet a Kaukázusban.

Az amerikai diplomácia helyzete szintén rendkívül kényes, hiszen egyszerre kell megbirkóznia a szíriai és az iráni konfliktussal. Az amerikai kormány erős álláspontot képviselt Szíria ügyében, Kína és Oroszország azonban egyértelműen ellenzi a beavatkozást. Ez voltaképpen jól is jöhet Washingtonnak, hiszen – mint ahogy azt a diplomáciai források is említik – az Egyesült Államok nem lenne képes egyszerre két, a térségben zajló háborút levezényelni.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén közölte: Moszkva akkor fogadja el az ENSZ Szíria ügyében hozott határozatát, ha az Arab Liga korábbi javaslatai megvalósulnak. Eszerint a Nyugat nem szól bele az ország belpolitikájába, véget vetnek az erőszakcselekményeknek, segélyszállítmánnyal látják el az egész országot és ellenőrző missziót küldenek az országba Kofi Annan különmegbízott vezetésével. Lavrov egyértelművé tette: nem fogadnak el ultimátumot az ügyben.

Eközben tizenhét szenátor épp a napokban írt közös nyilatkozatot, melyben felszólítják a Pentagont, hogy mondja fel az orosz Roszoboronexport vállalattal kötött helikoptervásárlási szerződését. A szenátorok szerint az Egyesült Államok nem honorálhatja 900 millió dolláros megrendeléssel azt, hogy Moszkva továbbra is fegyverekkel látja el az Asszad-rezsimet.

Forrás: vg.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 709 046 megtekintés

Videó: 48 922 501 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7026326

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh