Miután pártját kormányra segítette Olaszországban, Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a jobboldali Liga vezetője azt a célt tűzte ki maga elé, hogy létrehozza és sikerre viszi jövőre a hasonló gondolkodású nacionalista pártok páneurópai szövetségét.

Olaszországban a következő harminc évig kormányon maradunk, Európában pedig megalakítjuk a "populisták szövetségét" és ledöntjük Brüsszel falait - mondta Matteo Salvini az észak-olaszországi Pontidában tartott pártünnepen vasárnap.   

Matteo Salvini emlékeztetett, hogy a Liga éppen egy hónapja került kormányra.   

A politikus hangsúlyozta, hogy a párt számára a következő kihívás a jövő évi európai parlamenti (EP-) választás lesz. Úgy fogalmazott, hogy 2019-ben a nép és az elit méri össze az erejét Európában: "egyik oldalon az elit, a bankok, a migráció sorakozik és vele szemben a nép és a munka".   

Az olasz pártvezér elmondta, az a terve, hogy "nemzetközi populista szövetség" alakuljon, amely véleménye szerint az EP-választásokon megszerzi a többséget. "Létrehozom a ligák ligáját"... és "ledöntjük Brüsszel falait" - jelentette ki Matteo Salvini az európai populista erők közötti egységről beszélve, hozzátéve, hogy számára a populista kifejezés dicséretnek számít.   

Matteo Salvini az Északi Ligából lett Liga alapításának 28. évfordulóján szólalt fel a lombardiai Pontida kisváros mezején, ahol a párt zöldinges szavazói minden évben összegyűlnek. A párt vezére mintegy 75 ezer ember előtt beszélt.   

Matteo Salvini többek közt a migrációról is szólt. Kijelentette, hogy az olasz belügyminiszter, vagyis ő dönt az olaszországi kikötők lezárásáról a nem kormányzati szervezetek (NGO) hajói előtt, és a kikötési engedély megtagadása továbbra is érvényes marad.    

"Az NGO-k az embercsempészek barátai, nem Olaszország felelőssége, hogy emberek halnak meg a tengeren" - mondta Matteo Salvini.   

A felmérések szerint a márciusi választásokon valamivel több mint 17 százalékot szerzett Liga azóta stabil 30 százalékra erősödött, megközelítve kormánykoalíciós partnere, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) támogatottságát. Elemzők szerint a Liga népszerűségét mindenekelőtt Matteo Salvini és az általa vezetett belügyminisztérium eddigi migrációs politikája növelte.   

A La Repubblica című olasz balközép napilap úgy vélte, Matteo Salvini az olasz kormány után a "vezető nélküli" Európában is győzni kíván, kihasználva Angela Merkel német kancellárnak éppen a migrációs helyzet okozta belpolitikai nehézségeit.

Forrás: MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3183603

Jelenleg az oldalon

6
Online