Hónapok óta a Nyugat semmi egyebet nem tesz, mint lehetőséget keres, hogy beavatkozhasson Szíriában, valamint fogást keres Asszád rendszerén. Most azonban Putyin igen magas labdát dobott fel a NATO-nak. A magas labda lényege, hogy a Nyugat nem tudja saját szabályait megkerülni. Igyekszik azokat kijátszani, mindenféle kifogást, ürügyet keresni. A mostani, Húla faluban történt mészárlás, amit igyekeznek Asszád hadseregére kenni, éppolyan hazugság, mint a Kuvaitban iraki katonák által elkövetett mészárlás. Ott Soros György vitt egy kislányt az ENSZ közgyűlése elé, majd az ő vallomása alapján döntötték el az Irak elleni fellépést. Később kiderült, hogy a kislány egy diplomata gyereke, és Kuvait közelében sem járt. De hát az már senkit nem érdekelt, ürügynek jó volt.

Ezeknek az ürügykereséseknek semmi egyéb oka nincs, mint az, hogy a Nyugat a látszat fenntartása miatt nem kerülheti meg a saját maga felállította játékszabályokat, melyek a mostani háborús agresszióinak csak útjában állnak. Putyin most belőtte a gólt a felső sarokba. Mivel a nyugati katonai beavatkozást "békefenntartóként" Asszád nem fogadja el, és mivel a Nyugat beismerte, ami amúgy is nyilvánvaló, hogy a terroristákat támogatják, ezért egyetlen komoly katonai erővel rendelkező ország van, mely képes elég erőt felvonultatni, hogy fellépjen mint békefenntartó - és ez Oroszország. Putyin felajánlotta, hogy az orosz hadsereg békefenntartóként bevonul Szíriába. Moszkva ilyen fellépését Asszád is elfogadná.

Most a Nyugat igen nagy dilemma elé került. Ha elutasítják Moszkva ajánlatát, akkor a "hideg béke" idejének vége. Lehull a lepel a Nyugat nagy szövegeléséről, hogy nem Oroszország ellen irányul a szervezkedése, a rakétapajzsa. Ha elutasítják Putyin ajánlatát, azt igencsak meg kell indokolni. Ha az indok nem elégséges, akkor a jópofizásról, a nagy béke szövegelésről azonnal lehull az álarc. Putyin igen jó helyen ragadta meg most a fő bajkeverőket, saját fegyverüket fordítva ellenük. Ugyanis, ha valóban csak a béke lenne a kívánsága a nyugatiaknak, akkor azonnal és gondolkodás nélkül kellene elfogadniuk az ajánlatot. Csak egyetlen esetben utasítják el Moszkvát: ha nem a béke a céljuk!

A Nyugat válasza nemsokára megszületik erre a felvetésre. A válasz maga lesz a jövő. Ha elfogadják, akkor a csiki-csuki játék folytatódik még egy darabig a hatalmas malomtáblán. Ha elutasítják, a háborús készülődés egy újabb fázisba lép.

Forrás: jovonk.info Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 065 435 megtekintés

Videó: 48 288 694 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919684

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh