"Nem esik egybe" Moszkva és Washington álláspontja a szíriai konfliktus megoldásának ügyében, de mindkét fél a békés rendezést pártolja - derült ki Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő esti megbeszélése után.

Obama és Putyin a nyolc vezető ipari hatalom (G8) észak-írországi csúcstalálkozójának első munkanapján tartott külön négyszemközti tárgyalást.

A késő esti, kifejezetten fagyos hangulatú közös sajtótájékoztatón Putyin kijelentette, hogy a szíriai konfliktus kérdésében az amerikai és az orosz vélemény "nem azonos". Ugyanakkor mindkét ország az erőszakcselekmények beszüntetését akarja, és megállapodás született arról, hogy a szembenálló erőket az Egyesült Államok és Oroszország igyekszik rábírni a tárgyalásos rendezésre - mondta az orosz elnök.

Putyin kijelentette: az orosz és az amerikai kormány egyaránt békés megoldást kíván, és a genfi tárgyalóasztal mellett szeretné látni a szíriai konfliktus részeseit.

Hozzátette: véleménye szerint a most lezajlott iráni elnökválasztás után jó lehetőség kínálkozik az iráni nukleáris fejlesztési programmal kapcsolatos problémák megoldására, akár kétoldalú, akár a nemzetközi közösség bevonásával zajló tárgyalási folyamat révén.

A sajtótájékoztatón Obama is annak a véleményének adott hangot, hogy az iráni elnökválasztás nyomán most talán mód nyílik az elmozdulásra az iráni atomprogrammal összefüggő problémák párbeszéden alapuló megoldása felé.

Szíriával kapcsolatban az amerikai elnök is azt mondta, hogy az Egyesült Államok és Oroszország "eltérő szemszögből" vizsgálja a konfliktus befejezésének lehetséges módjait. Egyetértés van ugyanakkor abban, hogy "az erőszak intenzitásának" csökkennie kell, és abban is, hogy a szíriai vegyifegyver-készletek biztonságáról gondoskodni kell - tette hozzá Obama.

Kijelentette: mindketten utasították szakértői stábjukat a szíriai konfliktus rendezésével foglalkozó genfi értekezlet előkészítésének elkezdésére.

Az amerikai elnök végül annak felidézésével igyekezett oldani a sajtótájékoztató jól érzékelhetően jeges hangulatát, hogy elmondta: Putyinnal folytatott megbeszélésén érintették az orosz elnök dzsúdó-szakértelmét is.

Már a G8-csúcs hivatalos hétfő esti kezdete előtt is egyértelmű volt, hogy nincs egyetértés a Nyugat és Oroszország között Szíria kérdésében.

Putyin az értekezlet előestéjén kétoldalú megbeszélést tartott a vendéglátó brit kormányfővel, David Cameronnal a Downing Streeten, és a tárgyalás utáni közös sajtóértekezleten kijelentette: aligha támogathatók olyanok, akik megölt ellenségeik belső szerveiből esznek, és ezt még filmre is veszik.

Az orosz elnök arra az interneten terjedő videofelvételre utalt, amely állítólag azt ábrázolja, hogy egy szíriai ellenzéki fegyveres egy megölt kormánykatona szívét eszi.

A sajtótájékoztatón Cameron elismerte, hogy "nagyon nagy különbségek" vannak a szíriai fejleményekről Nagy-Britannia és Oroszország által kialakított álláspontok között, sőt még annak megítélésében is, hogy kit terhel a felelősség a szíriai vérontásért.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 702 007 megtekintés

Videó: 48 914 256 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7024873

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh