Moszkva és Washington már megbékélt azzal, hogy kudarcot vallott kezdeményezésük a szíriai rendezést célzó Genf-2 konferencia összehívására, már csak a bejelentés várat magára - közölte értesülését szerdán a Kommerszant című orosz napilap.

A Genf-2 ötletéből semmi sem marad - ezzel a címmel számolt be a tekintélyes politikai-gazdasági napilap Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter keddi, Brunei fővárosában zajlott tárgyalásairól.

A Kommerszant szerint Moszkva és Washington még nem döntötte el, melyikük jelenti be a Szíria-konferencia kudarcát. Az erről szóló egyeztetés a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) tagországainak és a partnerállamok külügyminisztereinek találkozóján történt.

Amíg a két ország külügyi vezetői korábban optimistán nyilatkoztak a Genf-2 kilátásairól, "mára a hangulatuk megváltozott" - olvasható a lapban -, mert se a válság békés lezárását célzó konferencia időpontjában, sem annak résztvevőiben nem sikerült megegyezni - írta a Kommerszant helyszíni tudósítója.

Szergej Lavrov megbeszéléseit követően közölte:"az amerikaiak nem hagynak fel a próbálkozással, hogy a (2012 június 30-i) genfi egyezmény platformján erősítse meg a szíriai ellenzéket". A Kommerszant az orosz külügyminisztert kísérő küldöttségtől úgy értesült, hogy Washington valójában csak napirenden tartja az elképzelést, de már nem áll szándékában a konferencia megrendezése.

A név nélkül nyilatkozó forrás szerint ennek egyik bizonyítéka, hogy az Egyesült Államok vezetése úgy döntött, fegyverekkel látja el a szíriai ellenzéket, másrészt Szaud-Arábia is ellenzi a Genf-2 megrendezését. "Most zajlik a diplomáciai játszma, hogy ki fogja először bejelenteni a kezdeményezés kudarcát" - foglalta össze az orosz napilap informátora.

A Kommerszant tudósítója arról is beszámolt, hogy az orosz külügyminiszter meglehetősen ingerülten hárította el Brunei fővárosában az amerikai újságírók Edward Snowden sorsára vonatkozó kérdéseit. Szergej Lavrov végül cáfolta, hogy John Kerryvel tárgyaltak volna az állítólag továbbra is a moszkvai Seremetyjevo nemzetközi repülőtér tranzitvárójának tartózkodó amerikai titkosszolgálati alkalmazott ügyéről.

Az orosz napilap munkatársa azt is tudni véli, hogy Moszkva lényegében elutasította Barack Obama amerikai elnök június 20-án Berlinben nyilvánosságra hozott javaslatát az orosz és az amerikai atomfegyverzet radikális csökkentéséről.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 072 764 megtekintés

Videó: 48 301 040 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920806

Jelenleg az oldalon

4
Online

Interreg CE1013 REFREsh