Beni Ganc vezérkari főnök szerint bármi is történik a jövőben Szíriában, Izrael csakis veszíthet rajta.

Az izraeli katonai rádió jelentése szerint Ganc a herclijai katonai központban beszélt a szíriai helyzetről szerda délelőtt azon a konferencián, amelyet egyik elődje, Amnon Lipkin-Sahak tábornok emlékére rendeztek.

"Ha a jövő vonatkozásában tekintek Szíriára, fej vagy írás, bármi is az eredmény, Izraelnek mindenképpen rossz lesz" - mondta a vezérkari főnök.

"Ha Bassár el-Aszad elnök túléli, akkor elköteleződik az őt megőrző radikálisok, Irán és a Hezbollah felé, és az oroszok is támogatták. Ha Aszad elbukik, akkor a világméretű dzsihádhoz, az iszlám szent háborúhoz kötődő és más szervezetek lépnek a helyére. És ha túléli, akkor sem uralja majd egész Szíriát, ezzel nyitva hagyva az ajtót a szélsőségeseknek" - tette hozzá.

Ganc Izrael jelenlegi stratégiai viszonyait is elemezte. Megállapította, hogy ebből a szempontból folyamatosan változik az ország helyzete, és ehhez alkalmazkodnia kell. "Mind a négy határunkat többször is 'tesztelték' a múltban. Régi határaink és szomszédjaink, ahogy megismertük őket, csakis de jure léteznek, azonban kétséges, hogy de facto, azaz a valóságban is ez-e a helyzet" - vélekedett a vezérkari főnök.

A rendezvényen szót ejtett a kiberhadviselésről is, és kijelentette, hogy ezen a téren Izrael még messze van attól, hogy szuperhatalomnak számítson. "Úgy gondolom, Izraelnek a jelenleginél sokkal többet kell tennie, és tehet is ezen a téren" - mondta. "Nagyhatalommá kell válnia. Izrael eljuthat erre a szintre, megvan hozzá az emberi erőforrása, csak a megfelelő nemzeti forrásokat kell megteremtenie" - fejtette ki.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 092 114 megtekintés

Videó: 48 320 450 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923584

Jelenleg az oldalon

1
Online

Interreg CE1013 REFREsh