Bár az alábbi kezdeményezés egyelőre az Egyesült Államokat érinti, tudjuk, hogy az ilyen törvények rövid idő alatt, általában Nagy-Britannia érintésével, Európába, így hazánkba is begyűrűznek, azonkívül rengeteg magyar oldal fut amerikai szerverről vagy .com domain névről.

Az amerikai kongresszus két olyan törvénytervezetet is tárgyal, ami elfogadása esetén örökre megváltoztatná az Internetet. A SOPA (Stop Online Piracy Act – az Internetes kalózkodás elleni törvény) és a PIPA (Protect Intellectual Property Act – törvény a szellemi termékek védelméért) több millió weboldal letiltására hatalmazná fel az amerikai kormányt. A SOPA törvénynek az amerikai képviselőház által jelenleg tárgyalt változata a veszélyesebb a kettő közül. Az Internet atombombájának is nevezhetnénk, hiszen hasonló hatással lenne az Internet világára, mint egy atombomba fizikai világunkra. A törvény felhatalmazná a hatóságokat, hogy lekapcsoljanak bármilyen „szerzői jogot sértő vagy azt lehetővé tevő, elősegítő” weboldalt. A törvény megfogalmazása természetesen nagyon homályos és tágan értelmezhető. Sokan attól tartanak, hogy a törvényt használnák, hogy olyan oldalakat is letiltsanak, amelyek csupán „szerzői jogot sértő” oldalakra mutató hivatkozásokat tartalmaznak. El tudnánk ma képzelni a világot a Facebook-hoz, Twitter-hez vagy Youtube-hoz hasonló oldalak nélkül? Az ilyen oldalak kénytelenek lennének több ezer Internet cenzort alkalmazni, akiknek az lenne a feladata, hogy folyamatosan megfigyeljék, ellenőrizzék felhasználóik tevékenységét, nehogy szerzői jogot sértő anyagok kerüljenek az oldalra. Valószínűleg sok weboldal kénytelen lenne felhagyni a felhasználók általi hozzászólások és egyéb tartalmak hozzáadásának engedélyezésével, mivel nem állna módjukban azokat cenzúrázni és folyamatosan ellenőrizni. Kezd kirajzolódni a kép?

Ezért kell minden erőnkkel harcolni a SOPA ellen! A SOPA elfogadása a szabad Internet halálát jelentheti.

A fővonalas, vagy más szóval a hatalmon levő erők által pénzelt és támogatott média éppen egy ilyen törvényre várt. Egy ilyen törvény visszaadná nekik az információáramlás feletti hatalmat, amit lassan kezdtek teljesen elveszíteni, mert a szabad Internetnek köszönhetően egyre több ember fordul más, megbízhatóbb forrásokhoz, hogy megtalálják a választ kérdéseikre. Az internetes szólásszabadság vége azt jelentené, hogy az emberek ismét kénytelenek lennének a nagy csatornákhoz fordulni a hírekért és szórakozásért.

A New York Times a következőket írta a két törvényről:

A két új törvény felhatalmazná az állami főügyészt, hogy bírósági végzés vagy tárgyalás nélkül listát készítsen az internetszolgáltatók, keresőmotorok, fizetési szolgáltatók és reklámhálózatok által blokkolni köteles weboldalakról. A képviselőház által tárgyalt verzió ennél is tovább megy, mivel lehetővé tenné magáncégeknek, hogy bepereljék a szolgáltatókat, ha azok lehetővé tették, akár csak rövid időre, akár tudtukon kívül, hogy szerzői jogot sértő anyag kerüljön egy általuk tárolt oldalra. Ez óriási változás lenne a jelenlegi szabályozáshoz képest, ami védi a szolgáltatókat a polgári felelősségre vonással szemben, amennyiben a megkérdőjelezett tartalmat a számukra megküldött felszólítást követően törlik. A törvénytervezet célja eltér a Kínában alkalmazott tűzfal szándékától, ami az egész országra kiterjedő internet cenzúrát alkalmaz, de a gyakorlatban a végeredmény nagyon hasonló lenne.

Ilyen környezetben mindenki félne bármilyen harmadik féltől származó tartalmat közzétenni. A szabad internet megszűnne. A lifehacker.com a következőket írja a SOPA potenciális veszélyeiről:

Amennyiben van lehetőség kalóz vagy az online kalózkodást elősegítő tartalmat feltenni egy oldalra, a weboldalt törvény értelmében be lehet perelni. Ez lehet akár egy olyan apró dolog, mint egy szerzői joggal védett kép közzététele a Facebook-on vagy kalóz-barát információ közlése egy cikk hozzászólásában. Például egy kommentben ehhez a cikkhez, amit éppen olvasol. A legaggasztóbb tényező a törvény homályos és általános megfogalmazása.

Szerencsére néhány nagy internetes név komoly kampányt indított a törvényjavaslat ellen. Például Eric Schmidt, a Google ügyvezető-elnöke szerint a törvény „büntetné” a linkek hozzáadását a webes tartalmakhoz.

„A linkek (hivatkozások) büntetésével a törvényjavaslatok bizonyos tartalmak törlésére kényszerítik a weboldalakat.”

Sergey Brin, a Google társalapítója is igen aggasztónak találja a SOPA törvényt, ami felhatalmazná az amerikai kormányt, hogy bírósági végzés nélkül cenzúrázza a kereséseket:

„Elképzelhetik megdöbbenésem mértékét, amikor értesültem róla, hogy a szólásszabadság elleni legújabb támadás éppen az Egyesült Államokból ered. Jelenleg két törvény is van a kongresszus előtt, a SOPA és a PIPA, amelyek hihetetlen hatalmat adnának az amerikai kormány és a szerzői jogok tulajdonosainak kezébe, beleértve azt is, hogy kisajátítsák a tartománynévrendszert (DNS) és cenzúrázzák a keresési találatokat (és tehetnék mindezt bírósági végzés vagy tárgyalás nélkül).”

Az Egyesült Államokban eddig hittünk abban, hogy a kormánynak nincs joga elvenni tulajdonunkat tisztességes bírósági eljárás nélkül.

A SOPA ezzel szemben felhatalmazná az Egyesült Államok kormányát, hogy kimondja a „halálos ítéletet” egy weboldal felett a bíróság megkerülésével.

A SOPA elfogadása az Internet jelenlegi formájának végét jelentené.

Ha megszűnnek azok az oldalak, melyeken bárki megoszthatja véleményét, mi lenne a világgal, amikor a hatalmon lévő erők már így is minden fronton az igazság elfedésén ügyködnek?

Tényleg kínai mintára akarjuk átalakítani az Internetet Amerikában?

Szerencsére az internetközösség teljes erővel harcol a SOPA ellen. Kezdetben a GoDaddy.com nyilvánosan támogatta a SOPA tervezetet, de a Reddit által szervezett bojkott igen keményen érintette őket. Két hete a GoDaddy 70.000 domaint veszített el egyetlen hét leforgása alatt.

A nyomás hatására a GoDaddy felhagyott a törvényjavaslat támogatásával, de ugyanakkor nem foglaltak állást ellene.

Az ünnepek miatt a képviselők egy időre félretették törvényjavaslatok tárgyalását, de a csatának koránt sincs vége. A tét óriási. Az Internet szabadsága az egyik legfontosabb szabadság jelenleg a világon. Ha ma nem teszünk valamit ennek a szabadságnak a védelméért, holnap már lehet, hogy késő.

Az Internet feletti hatalom minden egyes nappal szigorodik. Ahogyan arról a napokban írtunk az amerikai nemzetbiztonsági hivatal folyamatosan figyeli a közösségi oldalakat. Az oldalak megfigyelése és az internetes szólásszabadság korlátozása azonban két különböző dolog.

Az Elektronikus Front Alapítvány (Electronic Frontier Foundation) például tiltakozást szervezett a drákói törvények ellen. Nyilatkozatukban a következőket írják:

A törvényjavaslat jelenlegi szövege értelmében a kormánynak és magánfeleknek egyaránt hatalmában állna beavatkozni az Internet tartománynévrendszerébe. A kormánynak jogában állna kötelezni az internetszolgáltatókat és keresőmotorokat, hogy átirányítsák vagy letiltsák a felhasználók keresési próbálkozásait bizonyos weboldalakra vagy címekre. Ennek hatására harmadik felek megpróbálnák majd az átlagos felhasználót alternatív szerverekre csalogatni, amelyek hozzáférést biztosítanának a teljes webhez (nemcsak az frissen cenzúrázott amerikai változathoz), ami új biztonsági kockázatot teremtene, mivel a jelenlegi tartománynévrendszer megbízhatósága és egyetemes felépítése megszűnne.

A helyzet ennél is rosszabb: A SOPA rendelkezései értelmében az Internetszolgáltatókra (a hosting cégeket is ideértve) komoly nyomás helyeződne felhasználóik megfigyelésére és tevékenységeik rendfenntartására. Míg a PIPA kifejezetten „a szerzői jogokat sértő tevékenységet folytató” oldalakat veszi kereszttűz alá, a SOPA olyan oldalakat támad, amelyek pusztán nem tesznek eleget a jogsértő magatartás nyomon követése és megakadályozása érdekében (és egyáltalán nem lehet tudni, hogy mi számít „elegendőnek”). Arra is felhatalmazza a hatóságokat, hogy lekapcsolják azokat, akik elérhetővé teszik a világ többé része által látható Internetet (nemcsak az USA által engedélyezett részét).

A SOPA elleni tiltakozás foganatosítására több weboldal is készült: link link

Védjük meg az Internet szabadságát! Az Internet lehetővé tette az átlagember számára, hogy kapcsolatot tartson fenn és szabadon kommunikáljon társaival. A SOPA elfogadása esetén ez a szabadság elveszik és az átlagember számára csak a fővonalas média marad, a hatalom által számukra közvetíteni kívánt üzenetekkel és propagandával. A törvénytervezet elutasítása esetén sem fogják feladni a próbálkozást. Résen kell lennünk, hogy megvédjük a szabad információáramlást! Ne hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk!

Forrás: idokjelei.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 727 062 megtekintés

Videó: 48 935 734 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7029024

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh